Irodalmi Szemle, 2001

2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Szeberényi Zoltán: Gyüre Lajos jubileumára

Szeberényi Zoltán

kiváltotta reflexiók olvashatók benne, érzelmi és gondolati telítettségű, meditativ felépítettségű, a hagyományos magyar verseszmény eszközeibe öltöztetett költeményekben (Tisztulás, Van, aki megöregszik, Egy nép nótás kedvével, Őszi napfény, Meditáció esőben, Betegen stb.).

Költőként azonban egyre ritkábban szólal meg, alkotói figyelmét más műfajok és problémák vonják el. Költői, verselői adottságait, pedagógiai tapasztalatait, mesélő kedvét az ifjabb olvasók számára kamatoztatja (A becsületes molnárlegény, 1984; A kutyaházi legény, 1998 stb.). Hasznos helytörténeti (Az ötszáz éves Nagymegyer, 1967), és sajtótörténeti kutatásokat (Kassai napló 1918—1929, 1986) végez. A szórványosan megjelenő lírai opuszait 1975-ben gyűjti kötetbe Üvegharang címmel. A kötet az adottságai csúcsához érkezett, megállapodott költő kiérlelt verseit tartalmazza. Terjedelmes önértékelő, önelemző, helyzetelemző költeményei (Az élet nevében, Tüskék, Hát így vagyunk, Az utolsó szívdobbanásig stb.), rövid, reflexív jellegű, alkalmi versei (Alázat, Láz, A szívkamrák, Nosztalgia, Lovak patája stb.) már egy érettebb fejlettségi fokról vallanak. A lírai realizmushoz ragaszkodó költői attitűd körvonalait mutatják. Témakörei, gondolati koordinátái, kifejező- eszközei egy érdeklődő, nyílt, ugyanakkor hagyományőrző, nemesen konzervatív értékrendszerű intellektusról tanúskodnak. Talán egyetlen példa is érzékeltetni tudja az elmondottakat:

Széttörtek vágyaid mázas edényei.

Olajod fogyóban.

S bár dúskálhatsz naphosszat földi jókban, mégis, mint aki sokáig érleli a kései szőlőgerezdet, rászólok magamra: Változz át/

Vidd a kereszted!

Vidd a keresztet, az önként magadra vetett, s száz Golgotán át hordjad, mint beteg a lázat, mígnem porba sújt iszonyú terhe: az alázat.

Tisztelői és barátai hetvenedik születésnapján verskötettel köszöntötték, amelyben — nem kis meglepetésre — a lírai életmű legjava mellett egészen friss költemények is napvilágot láttak. A költő teremtő ihlete nem kialudt vulkán, csak ritkábban, megfontoltabban reagál a nem éppen szívderítő körülményeinkre. A szlovákiai magyar írói társadalom nevében kívánjuk, hogy Gyüre Lajos még sokáig ne szűnjön meg a Szépség és Humánum szolgálatában Bojtárnak lenni, ahogy legfrissebb könyvének címében vallja.