Irodalmi Szemle, 2001
2001/3 - GYÜRE LAJOS HETVENÉVES - Peter Karvaš: Premier után (elbeszélés)
Peter Karvas Premier után — Stuart Mária...? Ki az, kérem szépen...? Lord Kimberley érdeklődve és csodálkozva nézett a mellette helyet foglaló ifjú Cumberland-re; nem volt miért kételkednie, jól tudta, hogy a fiú a kérdést őszintén tette fel, legkevésbé sem alakoskodott, egyszerűen sejtelme sem volt arról, ki volt Stuart Mária. Hasonlóan nem titkolt és a megszokott érdeklődéssel kérdezte tegnap este, hogy kicsoda John Hoskins, amikor a modern festőművészetről volt szó, meg hogy ki az az Anne Hathaway, amikor a mai színműről, annak írójáról és a feleségéről volt szó, meg arról, hogy nemrég engedélyezték számára a saját címer és a „gentleman” titulus használatát, és hogy egyesek szerint elég tehetséges, bár szemmel láthatóan sokkal jobb színész, mint színműíró. Ám mostanában mindegyik jobb színész azt gondolja, hogy írnia is kell Isten legyen velük A mit sem sejtő ifjú Randolph Cumberland, lord Kimberley unokaöccse, a lord húgának, a vidéken élő Jennynek a fia, aki elsőízben volt Londonban és az ifjonc vidéki grófra jellemző érdeklődéssel és tartózkodással fogyasztotta Nagy-Britannia és Észak-Írország fővárosának különlegességeit, csemegéit és szenzációit, nem tudta, kicsoda Stuart Mária. „Hát így áll a dolog” — gondolta sir Christopher az egész testre kiterjedő hidegrázásszerű érzéssel, amikor felidéződött benne a kivégzése ennek a szerencsétlen, büszke és szenvedélyes szépasszonynak, aki ártatlan és vonzó külsejű volt, s lám az ifjú nemzedék alig több mint egy évtizednyi idő elteltével már a nevét sem ismeri. Sic transit gloria mundi. Egyébként, a premier az első betűjétől nagy siker volt. Az új, divatos Globe Színház a karzat tetejéig megtelt, gyönyörű őszi nap volt, napsugaras, a tágas színházi nézőtér tombolt, a színészek mindent összevetve tűrhetően játszottak — mint mindig, ezúttal is Burbage és Kemp volt a sztár. Az is lehet, hogy nem is játszottak olyan jól, ám nemrég, a mai darab írójával együtt a királynő jelenlétében játszottak, aki egyáltalán nem lekicsinylőén értékelte őket, ilyesmi senkinek eszébe sem jutott. Az ifjú gróf Cumberland számára főleg az első felvonás utáni szünet volt sikeres. A bácsikája bemutatta őt a herefordshire-i hercegnek, a királyi udvar legfelső bírósága korlátolt és szklerotikus elnökének, s mivel Randolph tulajdonképpen jogi pályára készült, ez az ismeretség számára aranyat ér. Kissé ugyan zavarba jött, amikor a bajszos herceg megkérdezte tőle: csodálatosnak tartja-e Richardot, az ifjúnak sejtelme sem volt arról, hogy az öregúr Burbage-ra gondolt, aki Richard herceg lényegében hálátlan és jelentéktelen
