Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - KÖNYVRŐL-KÖNYVRE - Szirák Péter: Nyelv által lesz.
KÖNYVRŐL-KÖNYVRE azonossága, motivikus kapcsolódás, rész-egész helyettesítés) és a textuális dezintegráció visszaszorulása (erre mondta egy helyütt Esterházy, hogy itt „sok mindent nem csinált a szöveggel, amit egyébként szokása tenni”) előhívja a mimetikus utánképezhetőség, a nem verbális referencializálhatóság lehetőségét. Ezzel állhat összefüggésben, hogy a műnek nem egy olyan híve akad, aki csak a második részt tüntette ki figyelmével. (Ez is elárul persze valamit az egészen a lektűr-olvasásig terjedő interpretációs szóródásról.) A két könyv kapcsolata elgondolható úgy, mint a narratív-diszkurzív sokféleség és egy egységes(ebb) történetmondás megjósolhatatlan kifejlésű interpretációjának kiaknázása. Ez az összjáték az Esterházy-művek jellegzetes tropológiai láncolata (nevelődés, szexus, halál), illetve a variálódó szövegrészietek, szavak, szókapcsolatok — az ún. „modulok” — vándorlása, cserélgetése révén létesül. Az „áthangolás”, sorozatos funkcióváltás a többszörös ismétlés, az újrakontextuali- zálás, a műfaj vagy a pragmatikai szituáció megváltoztatásával jár, s ez a többirányú (hatását előre- és hátrafelé is kifejtő) emlékezet textuális munkáját hozza működésbe. Ez az eljárás az olvasó figyelmét ismét csak az emlékezés nyelvi asszociációira és önkényére irányítja, a referencialitás illúziójának állandó megszakítására, vagyis az irónia trópusára (de Mán). Itt aligha van tér a hatásfunkciók váltásának elemzésére, csak néhány példát említek a variálódó panelekre: a 18. lapon olvassuk elsőször az „Apám 50 fillérért megevett egy legyet” kezdetű szövegrészletet, a 33. lapon a passzus alanya „édesapám”, az „indulatos, szókimondó diplomata”, újabb alanycserével a 610—11. lapon „Nagyhuszár” jellemzésére szolgál; az „így ismerkedett meg édesapám édesanyámmal és édesanyám édesapámmal” chiasztikus szövegeleme legalább hat (többé-kevés- bé) eltérő kontextusban bukkan fel; a finom, idegen parfüm az első részben az angol lordok vizitációjához kapcsolódik, a második részben „egy (egy darab) Habsburg” éjjeli betoppanásához, a „napon ülő édesapám” a második részben a dédnagymama lesz; „édesapám” II. Vilmosnál tett látogatásának anekdotája a nagypapa történetében ismétlődik meg; a dédmama mint tűzoltó esete később a kitelepített apa története lesz stb. Az intratextuális jelenségekhez kapcsolódnak a jelöletlen (ön)idézetek, megintcsak rendkívül sokszínű funkcióváltással (pl. Danilo Kis-novella, Musil-utalás, Márai napló-részlete, Szabó Magda-„intar- zia”, névkölcsönzés Ottliktól, mondatnyi és jelenetnyi idézet a Termelési-regényből, a Bevezetés a szépirodalomba című műből, a Hanh-Hahn grófnő pillantásából stb.). A vendégszövegek beépítése szempontjából jellegzetesnek mondható a Kosztolányi-idézet. A Harmónia 400. lapján az Édes Anna nyitó, Kun Béla elrepül című fejezetének első sorait olvashatjuk, a „szövegválogató” a passzust egy tematikus kötéssel (19 augusztusában kommunisták menekülnek zsákmányukkal robogó auóikon) illeszti be, de a Kosztolányi-regény elbeszélőjének a hangsúlyozott fiktivitásra való utalását („Legalább a Krisztinában ezt beszélték.”) elhagyja, s mivel itt az egyik aranylánc megtalálója, Patz Károly József, „dédapám jó embereként” tűnik föl, a fiktív státusú szöveget beépíti a valóságreferáló igényű családregénybe. A láncon függő medál a családi címerrel így jut vissza jogos tulajdonosaihoz. A medál a család szinekdochikus jelölője, visszatérésében a gadameri szimbólum alakzatát is
