Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Jela Mlčochová: Csak nem kell félni! (novella)
Csak nem kell félni! Előbb csak legyintett rá, de aztán meggondolta magát: — Miért ne? — Legalább emberek között lesz. A jogásznő, aki az új jogi rendelkezésekről tartott előadást a számukra, nagy kötegnyi paksamétával a hóna alatt érkezett, de nem volt rá szüksége, mert mindent tudott fejből. Csak úgy fújta a paragrafusokat, fejezeteket, bekezdéseket. — Új lehetőségek nyílnak meg maguk előtt — karattyolta. — Ezután nem kell arra várniuk, hogy valaki szíveskedjék alkalmazni. Önök saját maguk kezdhetnek vállalkozni! Munkahelyeket teremthetnek, hisz mindenkit nem tud alkalmazni, ellátni az állam, önmaguknak kell gondoskodni a megélhetésükről. Önmaguknak, önmaguknak, önmaguknak... csengett Martina fülében, ahogy ballagott hazafelé a téli sötétedésben a síkos, jeges járdán. S amikor a háta mögött ballagó férfiak beszélgetése megütötte a fülét, jobban figyelni kezdett. — A kocsmának fuccs! — morgolódtak. — Van kávéház a fürdővendégek- nek, a sarkon egy kínai vendéglő. De hol a kocsma, a nemjóját neki, hol van? Ha ezután sört akarok inni, legalábbis szmokingot kell fölvennem...! A többiek beleegyezőleg röhigcséltek a decemberi sötétségben. * * * A polcon maradt még tíz figura. Tíz kicsi néger, villant át Éva agyán. Ismert, népszerű könyv. Mintha magához tért volna az álomból. Lehet, hogy tényleg senki se jön. Lehet, hogy mindent elad. S miből él azután? A húga sem tud rajta segíteni, van elég gondja magának is, a szülei meg már rég nem élnek... Kortyolt egy jót az üvegből. Rum. A whisky már a múlté. Eh, hol nem próbálkozott még? A szövetkezetben sem kellett. Állattenyésztés és növénytermesztés, mezőgazdaság — sáros csizmákban. Ők sem mutattak érdeklődést. — A szövetkezetek transzformálódnak, átalakulnak, magunk sem tudjuk, mi lesz velünk, tisztelt hölgyem, érti, ugye? Újakra nincs szükségünk. Egyszeriben senkinek sem kellett új munkaerő. A szocialista, mesterségesen fenntartott teljes foglalkoztatottság összeomlott mint a kártyavár. Dühösen sújtott a láthatatlan ellenség felé, mire egy figura leesett és összetört. Hülyeségek. Felugrott. Vesz újságot és válaszol minden hirdetésre, s így hamarosan lesz munkája. Végtére is tehetséges, ügyes, mindenkit zsebre vág! Hogy erre előbb nem jött rá! Igen, a hirdetések, ez az! Megkönnyebbülten lélegzett fel. * * * — Bolond vagy! — hördült fel a férje. — Azt akarod, hogy tele legyen a kertünk részeg férfiakkal? Bolond vagy? — Elegem van a munkahely utáni szaladgálásokból — kiabált vissza dühösen Martina is. — Lassan már úgy kínálom magam, mint a bordélyházban, érted? S azok meg úgy néznek rám, mint a kolduló asszonyra, a szemembe vigyorognak! Tehetetlennek, kisebbrendűnek érzem magam. Nincs hely, sajnáljuk. Nincs szükségünk magára. De ez nem így van. Nekem nincs
