Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Jela Mlčochová: Csak nem kell félni! (novella)
Jela Mlőochová gette magában. Csak meg kell találni a megfelelő hivatalt, a megfelelő ajtót, amin kopogtathatnak. Segíteniük KELL! * * * Az ékszerboltot valóban privatizálták. Az új tulajdonos egyszerű kinézésű volt, de Évának, ki tudja, miért, úgy tűnt, hogy a sovány arca könyörtelen, a szeme hideg, mint a jégcsap. — Nem tartunk önre igényt — mondta Évának röviden és érthetően. — Megkapja a lelépőt, s a többi. Mindent a törvény szerint. Én tisztelem a törvényt, értjük, ugye? így Éva megkapta a lelépőt, s az ékszerboltban a tulajdonos felesége kezdett árusítani. — A fenébe! — mondta Éva, s amikor elfogyott a végkielégítésként kapott pénze, eladta az első porcelánfigurát. — A fenébe! — mormogta keserűen és eladta a második figurát, majd beállt a munkahivatalban várakozó sorba. Mosolygott. Ő mégsem olyan, mint mások. Csak tessék-lássék van itt, hogy ne mondhassák. Joga van a segélyre, hát kihasználja, bolond lenne, ha nem így tenne. Ha ad az állam, el kell fogadni. Ameddig csak vissza tud emlékezni, mindig így volt. Az állam adta, ő elfogadta. Mások is, mind. Élni kell a lehetőséggel, ha az állam fizet. Csak ne lenne egyszeriben ilyen kevés... Tán az állampénztár sem feneketlen? — A fenébe! — mondta ismét, majd eladta a harmadik figurát is. Aztán elnevette magát. Még mindig nem döbbent a valóságra. Még mindig álomnak fogta fel az egészet, aminek hamarosan vége lesz, s aztán majd jön a valóság, ahol majd valaki felajánlja a megoldást. Csak ki kell tartani. S ő kitart. Hisz a polcon még volt elegendő mütyürke. Amíg elfogynak, valaminek történnie kell. Talán már holnap. Amikor sor került a következő figurára is, elkezdte járni a vállalatokat. Munka sehol. — De hát... Fel kell hogy vegyenek! — méltatlankodott meglepődve, mint Martina barátnője is. — Nem kerülhetek az utcára! — Más idők járnak — vonogatták a vállukat mindenütt. — Mi is bocsájtjuk el a dolgozóinkat. Létszámon felül vannak. Nincs szükségünk ennyi emberre! Éva ekkor döbben rá a valóságra. Nemrég a szocializmusban mindenki dolgozott, tekintet nélkül arra, hogy szükség volt-e a munkájára vagy sem. Tulajdonképpen egy seregnyi ember dolgozott olyan helyeken, ahol valójában fölöslegesek voltak... új munkahelyek meg nem létesültek. Eddig senki sem hozott létre azok számára, akiket elbocsájtottak. — A fenébe! — mondta Éva, és eladta a következő figurát is. * * ♦ — Előadás lesz a munkanélküli nők számára — mondta kedvesen a kultúrház vezetőnője. — Jöjjön el maga is, Martina. Hátha jó lesz majd valamire, amit ott hall.
