Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)

mégse bízom...”) indította Fábry a lapot, nem hallgatva el félelmeit, aggodalmait sem. „... Szlovákiában magyar irodalmi folyóirat — e meghatározás tényleges értelmében — ez ideig még nem is volt. Ebből a tényből logikusan egyetlenegy következtetés adódik: a szlovákiai magyar irodalom létének problematikus volta... Nincs szerepe, nincs kiútja, nincs visszhang, nyugtája, igazoló pecsétje. A szlovákiai magyar irodalom a nagy próbák és nehézségek, az akarások és gátlások halmaza volt mindig, máig! Sose tudta magát úgy megmutatni, hogy látva lássák és mondva mondhassák... Senkik voltunk, a semmiből kellett mindent elteremteni, és elölről kezdve máris óriásokat utánozni: próbálgatásaink alapmotívuma egyre inkább Európa lett... Csodának tudtuk magunkat, és a végén kisült, hogy csak csodabogarak voltunk... Oszloptartók voltunk: a legfeszültebb, a legexponáltabb ponton, a középen. De a híd két vége a levegőben lógott... Mostoha sors ez mindenképpen. Mostohagyerekek voltunk és maradtunk — határon innen és határon túl egyaránt —, mostohagyerekek, kik sose éreztek elismerést, nyugtát, igazolást, meleget... Egész életünkben nem ismertük a napos oldalt, a változások hideg léghuzatos posztjára állítva, épp a meglátás, a megértés melege hiányzott a legjobban.”

Természetes volt Fábry számára, hogy a hagyományt, a magyar örökséget, ahogy negyven éven át mindig, most is Adyval indítsa. A Levél ifjú társakhoz című verset idézte, útravalóként: „kendőnk, kendőtök legyen, és maradjon ékes szép zászló! Induljunk? Indulhatunk!’^5®

Jelképes értékű szerkesztői tett volt, hogy nyitóversként Tőzsér Árpád Férfikor című versét közölték. Akár programversnek is beillik, Fábry Zoltán útravalója méltó párjának: „Élek, csavargók,/ vagyok, mert lettem,/ mint dér az ágon:/ megkérdezetlen./ Indultam, mint más:/ virág-embernek./ Tövis lettem, mert / fagyok neveltek./ Szúrok, ha szúrnak,/ rúgok, ha rúgnak,/ nem hajlok se új/ se régi úrnak/... Bár a vers idézett utolsó sorát „átigazíttatták”, az eredeti (antológiás) változat erkölcsi sugallata negyven éven át végigkísérte a szerkesztők magatartását, s a „Jussom a szóra,/ igazra, szépre / gyehenna-oltó / hűs emberségre” gondolata visszatérően is erősítette a lapszerkesztés credóját. Az Irodalmi Szemle az elmúlt több mint negyven év során valóban fórum lett, a kisebbségi magyar irodalom első számú ügye, a kisebbségi magyar irodalom felnevelje Cseh/Szlovákiában. Mindig is lehetőség volt arra, hogy a „kitörés önmagunkból” eszméjét újra és újra megkísérelje, s „az embernek lenni, embernek maradni az embertelenségben” nagy, nehéz és kötelező korparancsát állhatatosan teljesítse.... Vele és általa lépett irodalmunk és részben szellemi közgondolkodásunk is a férfikor küszöbére, s éli ma is igazi férfikorát.

Az az évtized, mely ezt a korszakot követte, rendkívül mozgalmas volt. Ezekben az években a demokrácia és a polgári szabadságjogok igénye egyre erőteljesebben jelentkezett. Az 1968-as változások pedig egyértelművé tették a megoldás kényszerét. A„Prágai Tavasz” új reményeket ébresztett, a demokratikus megújhodás útján indította el az országot. Ebben a folyamatban — a cseh és szlovák államjogi viszony rendezését követelő igények mellett, mely a többségi nemzetek, elsősorban a szlovákok részéről hangoztak el — erőteljes hangsúlyt kaptak azok a követelések is, melyek a nemzetiségek egyenjogúságát, s a magyarkérdés következetes megoldását követelték.

Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában