Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
épít akarat dicsőítésétől, abban azonban határozottan különbözik a kortársaitól, hogy az anyai szeretet s a gyermek iránt érzett felelősség, valamint a természet iránti vonzalom is megjelenik verseiben. Az eredetiség, az élmény erejét elsősorban Bábi Tibornak sikerült tetten érnie. Verseskötetéből (Ez a te néped, 1954) nem hiányoznak ugyan a pártot dicsőítő jelzők, a hála és hűség frázisai azért, hogy a párt „jogot és hazát adott”, sőt tételesen megjelenik a kulák elleni gyűlölet is, ő volt azonban az a költő is, aki (Gyurcsó Istvánnak a magyar szenvedéseket megéneklő versei után) az 1945 után elnémított magyarság hazára találását, emberségbe vetett hitét a leghitelesebben megfogalmazta. Az „Itt van, ez a te hazád!” gondolata és a „Kéz kezet fog” gondolatpárja hitet és egyben követendő mintát is adott az irgalmatlanul nehéz évek után. Fábry Zoltán lelkesedésében Győry Dezsővel rokonította Bábit, s a „szlovákiai magyar vox humana egysége, töretlensége, folyamatossága” megnyilvánulását látta benne. Bábi Tibor ezt a nagyvonalú gesztust néhány esztendő múlva — közvetve — leírta azzal, hogy megfoghatatlan és minősíthetetlen axiómának minősítette Fábry Zoltán dédelgetett, s agyondajkált vox humanáját. Akár kortünetként is értékelhetjük, hogy az igazi költészet után sóvárgó Fábry Zoltán a kínrímek között és a frázisrengetegben bolyongva egy ismeretlen verselő naiv négysorosát „az új szlovákiai magyar versírás legköltőibb, legmaradéktalanabb megnyilatkozásának” tekintette.Talán azért is, mert ebből hiányzott a lihegés... A „négysoros gyönyörűség” így hangzik: „Ötéves kisöcsém galambot rajzol. Fehérre festi a tollát, csőrét pirosra. Kenyeret majszol... s eléje rakja a morzsát.” Egy évvel később írta meg Fábry sokat emlegetett esszéjét, a Kevesebb verset — több költészetet című elemzését. Nem sok lelkesedésre méltó kötet akadt a kezébe. Szerinte: „A költő szava: kristályosító pont, névadás.” Ezt várta (volna) az induló fiatal költőktől, meg az „önkifejezés” bizonyítékait. Hihetelen türelemmel gyomlált és eligazított... Bár Gyurcsó István is „énekli a munka dalát”, azokban a verseiben fedezi fel a költőt, ahol a szülőföldhöz tartozás érzése fogalmazódott meg. A deportálás és magyarüldözés idejét idézik ezek a versek, melyek az „ezernyi kis magyar tragédiákat” kiáltották világgá. „Gyurcsó nagy érdeme, hogy ezeket a tegnapi fájásokat versbe foglalta: dokumentálta... Csak így, ezen az alapon, ezzel a sebzettséggel válik hitelessé mondavalója...” Ezt a megállapítást Turczel Lajos is megerősítette, amikor a Fáklyában megjelent cikkében ezt írta: „Tehetségének már most aranyvalutáját képezi verseinek őszintesége, témagazdagsága és élményi fűtöttsége. A 45—49-es évek tépettségét, gyökérvesztett magyar életét költőink közül senki, még Bábi sem tudta olyan megrázóan és bátran bemutatni, mint Gyurcsó.” Az indulás éveinek költi próbálkozásairól szólva lényegében a használható múlt szándéka jelenik meg Fábry Zoltán értékeléseiben. Elutasítja a személyi kultusz kellékeiként megjelenő vallásos, misztikus rajongást és lelkesedést, értékeli viszont a „versdokumentumokat”, melyek a gondolatot dokumentálják. Bár nem szólt róla, bizonyára maga is érezte, hogy ezek lírai értéke minimális, Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában
