Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - SZEMTŐL SZEMBEN - Fónod Zoltán: Magyar irodalom Cseh/Szlovákiában (tanulmány)
vagy csak erre az egyetlen „értékelhető” szempontra korlátozódnak. S miközben Paul Valéryt, a versek egyik legnagyobb értőjét idézi („Szorgalommal keresni azt, amit csak a véletlen útján lehet megtalálni”), megfogalmazza az igényt is.- „Légy költő, légy névadó, szlovákiai magyar versel! A frázishínárból kikecmeregve, most már nézz és törj nagyobbakra: névadásra! Kevesebb verset és több költészetet: ez legyen a jelszó! Légyen gyümölcs a fánK47) A prózairodalom sem hozott újat, más szemléletet. A két világháború között elismert írók (Egri Viktor, Szabó Béla) is képességeik alatt teljesítettek, a fiatalok pedig ugyanannak a világnézeti fordulatnak, leegyszerűsítő társadalmi és irodalmi szemléletnek az „áldozatai” lettek, mint idősebb kortársaik. Az indulás, az indítás érdeme kétségtelenül Egri Viktoré volt. „Szükségmunkát végzett, mintát adott... könyvei a nélkülözhetetlen tarlóhántást végezték el, de mélyszántásra már nem futotta”.^) Először drámaíróként mutatkozott be (Sovánka, Fény a faluban, 1950, Közös út, 1951, Pünkösdi királyság, 1954), s a Közös út című tételdrámája ugyan meghozta számára az elismerést, állami díjas lett, az idő szele azonban csakhamar elvitte a drámát is, meg a dicsőséget is. Drámáiban, melyekben a szocialista építés gondjait akarta tetten érni (szövetkezetesítés, villamosítás, szlovák—magyar viszony) nem az emberi mélységre összpontosított, hanem az olcsó megoldást választotta, politikai tézisek, szólamok felvetésének és igazolásának a szándékát látjuk. Ezért sem regénye (Márton elindul), sem novelláskötete (Ártatlanok igazsága) nem jelenthet említésre méltó eredményt. Regényének valós értékét csökkentette, hogy egy korábbi regényét „átszabta”, szocialista tárgyúvá tette, novelláskötete pedig — a címadó novella kivételével — „egyenlőtlen értékű írások gyűjteménye” (Fábry). Az iskolás sokat akarás jellemezte Szabó Béla 1951-ben megjelent novellás- könyvét is. Az első ajándék az éhezés, a szegénység, a megalázottság könyve. Az „éhes vagyok” gondolata foglalkoztatja, akár csak korábban kiadott verseskötetében (1931), novellái végkicsengését azonban az esetek egy részében nem a szépíró, hanem az agitátor szándékai szerint fogalmazza meg. Tendenciózus vonásai mellett kétségtelenül találunk a kötetben a kibontakozó irodalmi élet szempontjából figyelemre méltó szempontokat is. Fábry Zoltán írta róla: „Ha a formafegyelmet fokozni tudná, Szabó Béla a novella József Attilája lehetne!” A minimális erényeket sem lehet viszont elmondani a Mint szemünk fényét (1953) című regényéről. Olyan ez, mint az anatómiai ló, a sematikus irodalomábrázolás minden betegsége kimutatható nála, a gottwaldi mottótól kezdve Galina Nyikolajevna kolhozregényéig, az „Aratás” című fércmunkáig. Marci, a csodakapus (1955) című regényében egy kisdiák csodakapusnak álmodja magát. Fábry szerint a „»Marci, a csodakapus«: az erkölcsi kaland, és mint ilyen, emberséghez vezérlő kalauz”. Szabó Béla — szerinte — „a szegénység légkörének jelenítő művésze”, s a regény „erényeivel és tehertételeivel együtt mindenképpen a szlovákiai magyar irodalom egyik legeredetibb regénye marad”. Turczel Lajos is „pompás megszemélyesítés-soro- zatnak”, allegóriának, „finom művészi érzékeltetésének” nevezi azokat a részeket, ahol a szegénység kellékei vonulnak el előttünk. Kedves, kellemes színfoltja volt a korabeli irodalmi életnek a harmincas évek végén írt, A Fónod Zoltán
