Irodalmi Szemle, 2001
2001/11-12 - Bertha Kräftner: Egy éjszaka
mindig ezen a feszült, szenvedéllyel teli módon. Ez a mód nem véletlenül származik abból az évből, amelyet Franki egzisztenciaanalízise jellemez. A pillanat egyszeri és megismételhetetlen volta, az itt és most, a már elmúltnak értékes volta és annak tudatosan ilyennek való megélése a részletet — egy ágat, egy színt, egy hétköznapi gesztust, egy zajt, egy szagot, egy szálloda enteriőrjét — a sors olyan darabjává teszi, amilyen az valójában, a valóságban is. Hertha Kraftner 1950-ben lépett az irodalomba. Olyan szerényen, ahogyan az csak akkoriban volt lehetséges. Franki, a pszichoterapeuta ajánlotta a szerzőt a barátjának, Hans Weigel kritikusnak a figyelmébe, akinek időközben sikerült antipódusától, Hakeltől a legfontosabb mecénás címet megszerezni. Különböző intézmények és személyiségek érdeklődtek ezután Hertha Kraftner elbeszélései és versei iránt — leginkább az a fiatal csoport, mely az akkor progresszív „Neue Wege” irodalmi folyóiratot szerkesztette. Természetesen az írónőnek ebből nem nézett ki több, mint itt-ott egy pár felolvasóest, adás, versek publikációja folyóiratokban és antológiákban — antológiákban egyébként csak a halála után. (...) Körülbelül egy évvel az írónő halála előtt felvirágzik a Hertha Kraftner irodalmi jelenség. Egy mélyen átélt párizsi út 1950 augusztusában a „Párizsi napló” intenzív lapjaihoz vezet. 1950 őszén lökésszerűen jönnek létre nagyobb mennyiségben a legjobb Kráftner-versek, és — Weigel unszolására — figyelemre méltó feljegyzések készülnek egy énformában íródó regényhez 1951 tavaszára tehető a következő nagyobb mennyiségű vers, és a regény írása is jól halad. Kedélyállapota azonban ebben az évben különösen rossz. A Mattersburgban töltött szünidő alatt, 1951 augusztusának végén, ezt írja élettársának: „Egy káposztalepke agyonüti magát az ablaküveg között; a nap kint és bent is van. Kint az égen, bent a tükörben. így van ez a füvekkel is. Kint az út mentén és a járda szélén, bent egy barnán fénylő vázában (mint a föld). Mit tegyen a káposztalepke egy ilyen esetben? Nem tudja, hogy nem képes se ki-, se bejutni. Halva húztam ki az ablakból.” Sokasodnak a megdöbbentő, kísérteties benyomások Mattersburgból. Többek között halott apjához kapcsolódó víziója. Októberben egy hirtelen jött szerelem egy fiatal pszichológus iránt megsemmisíti a tartást, amelyre Hertha Kraftner az Anatol-viszonyban tett szert; anélkül, hogy az új szerelem építőleg hatna rá. „Csak sodortathatom magamat”, írja a költőnő, „és örülök, ha a víz színén tudok maradni. Nem tudom, hova akarok eljutni, csak azt érzem, hogy valami a csúcsra űz.” „Egész soványan közeledett felém az őszön keresztül” — írja a regénytöredékében. „Neki akartam jó lenni, de nem bocsátotta meg nekem, hogy nem voltam jó. Nem volt képes megmagyarázni nekem az életet. Minek éljem tovább, ha úgy sem értem.” Ezek persze irodalmi megfogalmazások, amelyeket nem kell szó szerint venni. Igaz viszont, hogy Hertha Kráftnert a paralelogramma különböző erői, melyek együttesen egy áramlatot képeztek, a halálba hajszolták. Az azonban, hogy az igen vagy a nem a szerelemtől függött, valószínű. Megkockáztatva azt is, hogy a szerelem nem is létezik. Stranák Mónika fordításai Hertha Kraftner (1928—1951)
