Irodalmi Szemle, 2001

2001/11-12 - Peter Ďurkovský: A különc (elbeszélés)

Peter Durkovskÿ*

A különc

Az az idős férfi a cukrászda előtt az első pillanattól fogva ellenszenves volt nekem. Bár mindig tisztán öltözött volt, iszákosnak tűnt. Az én új Csaknemdrá- gám hívta fel rá a figyelmem:

— Nézd! Az öreg Hruska. Mindig pityókás.

Megbotránkozva vetettem rá egy pillantást, majd elfordultam tőle.

Másnap láttam, amint két ékesebb hölgy egy-egy tízest adott neki.

— Fuj! — gondoltam magamban. — Nem szégyell koldulni! Részeges, aljas fráter!

Ő azonban úgy festett ott, mint a Mennyek Urának helytartója. Mondtam is a Gyámolítómnak. Mérgesen, fitymálva jegyezte meg:

— Én ezt tudtam. Őt nem aggasztja semmi. Ne csodálkozz, hogy a lánya ugyanilyen lett.

Nem csodálkoztam. Megtoldottam néhány szülői befolyással kapcsolatos elmélettel — az alkoholisták hatásáról a szerencsétlen gyerekek lelkületére és sorsára vonatkozóan. Példát is hoztam fel az irodalomból meg a saját körn yezetemből.

Pár nap múlva a cukrászdában találkoztunk. Ott ült magában, és bárgyún mosolygott. A Szeretőmféle felszisszent:

— Látod? Még provokál is.

— Ugyan kit? — kérdeztem némi kíváncsisággal.

— A volt feleségét. Ő az, a pult mögött.

Elgondolkodtam.

— S mikor váltak el?

— Két éve.

— Hogy bírhatta ki ilyen szenvedélyes alkoholistával?

— Magam sem értem.

Az öreg Hruskát gyakran láttuk aludni az állomáson. Különféle ivócimborák társaságában is láttuk. Néha csak álldogált a büfénél, és dudorászott a rádióval együtt. Nevetséges látványa szinte provokálta az én igazságos és becsületes szívem. A könyvtárban további tanulmányokat fedeztem fel a különcökről és élősködőkről. A Néhadrágámat alkalmanként tájékoztattam is a legújabb ismereteimről. Gyakran feldühített, hogy a különcnek, az élősködőnek, a kötekedőnek és a koldus Hruskának velem, a Csaknembecsületesendolgozóval szemben, semmi problémája sincs a létfenntartást illetően.

— Méghogy egyáltalán akad olyan buta teremtés, aki gürcöl a hasonló alakokra — háborogtam.