Irodalmi Szemle, 2001
2001/1-2 - L. GÁLY OLGA JUBILEUMÁRA - Polgár Anikó: Csengeri „magyar dolmányba” öltöztetett Catullusa (tanulmány)
Csengeri „magyar dolmányba” öltöztetett Catullusa függvénye, Csengerinek ez a formahű fordítása (a modern versformába átírttal ellentétben) a mai olvasónak is tud némi esztétikai élményt nyújtani, mentes ugyanis az előző kötet verseinek epigonizmusától és modorosságától, s a szapphói versszak kötöttségeinek ellenére természetes közvetlenséggel szólal meg: „Hallja oly édes nevetésed: engem Minden érzék elhagy e gondolatra, Hisz ha csak látlak, ki nem ejthet egy szót, Lesbia, ajkam. Zsibbadoz nyelvem, futosó tűz árja Hatja át csontom, különös zúgással A fülem csendül, szememet sötét éj Árnya borítja. Lásd, mily bajt szül a henyeség, Catullus! Mily rajongóvá tehet a henyélés! Sok királyt s dús városokat ledöntött A henyeség már.” (65. old.) Az 1901-ben megjelent kötetnek azonban nem mindegyik verse készült hasonló fordítói módszerrel. Catullus 114 lefordított verse közül 42-t tekinthetünk formahűnek, a kötet több mint felét teszik ki tehát azok a fordítások, melyek vagy az antik formát helyettesítő, vagy azt imitáló modern versformában születtek. Csengeri abból a - főként Arany János Horatius-fordításával igazolt20 - végső soron Wilamovitz-Moellendorftól származó21 nézetből indult ki, mely szerint az antik költeményeket nem az eredeti formájukban, hanem a célnyelv irodalmi közegében nekik megfelelő formában kell megszólaltatni; Szapphót például olyan formában, amely az illető nyelv népdalformáival tart rokonságot. Csengeri azonban Catullus-fordításaiban nem általánosságban tartja magát ehhez az elvhez, az egyes versformák fordításában ugyanis nem következetes. A hendecasyllabusban írt verseket néha formahűen fordítja (24., 38., 40., 41., 43., 46., 49., 53., 54., 56., 57., 58. carmen), legtöbbször azonban rímes és ütemhangsúlyos (pl. a 13., 23., 45. carmen) vagy szabálytalanul rímelő (esetleg rímtelen) és időmértékes lejtésű sorokban (pl. az 1., 2., 5-, 9., 32., 36., 50. carmen; rím nélkül: a 16., 35-, 42., 47., 55- carmen). A versformát ugyanis Csengeri csak a vers antikvitásra utaló, épp ezért a mai olvasó számára elhanyagolható jegyének tartja: „Catullusnál, a kit a forma időhöz köt, de a tartalom minden idők lyrikusává avat, a tartalomnak kell adnunk az elsőséget, kivált a valódi lyrikumokban. A mi benne örök emberi, örök igaz, minden időben érvényes, azt modern formában jobban értjük, teljesebben, zavartalanabbúl élvezzük.”22 Néhány esetben azért tartja meg mégis az eredeti hendecasyllabust (habár költészetünkben ez sem nyert polgárjogot), mert szerinte ezek a költemények „nem tartoznak Catullusnak minden időre szóló lyrikumai közé: speciális
