Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Alabán Ferenc: A hiteles önismeret szellemisége (Portrévázlat a 70 éves Fónod Zoltánról)
Alabán Ferenc Csehszlovákiai, illetve a Szlovákiai Magyar írók Társasága elnökeként végzett sokéves munkája is ezt bizonyítja. A szlovákiai magyarság érdekének képviselete és szolgálata kap hangsúlyt a kultúra- és irodalomszervezői, tudománynépszerűsítői és más területeken kifejtett sokoldalú és sokirányú tevékenységében. Munkássága elismeréseként Madách-díjjal, Fábry-díjjal, életművéért 1990-ben a Magyar Köztársaság Csillagrendjével tüntették ki. * * * Fonod Zoltán közírói tehetsége az Új Szóban bontakozott ki már a pályája elején. Publicisztikai cikkek, interjúk, kulturális témájú írások, esszék, recenziók rendszeresen jelentek meg tollából a hatvanas években, s ezek funkcionálisan elősegítették a kisebbségi szlovákiai magyar kulturális közgondolkodást, s éreztették hatásukat a konszolidációs időszakban is. Kulcsszerepe volt abban, hogy az egyetlen szlovákiai magyar napilap a hatvanas években teljes mértékben a kisebbségi magyar irodalom és szellemiség támogatását hangsúlyosabban és hatékonyabban valósítsa meg, mint az előző időszakban. Publicisztikai tevékenységének egyik méltatója írta: „Az alkalomszerűség és aktualitás a zsurnalizmushoz, a kritikai igény és felelősség a jó értelemben vett irodalmi publicisztikához közelíti írásainak jellegét.” Fonod később sem szűnt meg figyelni a társadalmi-történelmi-kulturális vonatkozású kérdésekre. Az alkalomszerűség mellett azonban egyre inkább hangsúlyt kap szerkesztői-újsá- gírói munkája során a dokumentumfeltárás, a hagyományébresztés, -ápolás, az elmélyült eszmefuttatás szükségessége. Valóságlátása, a kisebbségi lét tudatosítása, az ebből fakadó feltételek és lehetőségek feltárása az önismeretet erősítik, mely biztos alapja az elfogadhatóan objektív értékrend megteremtésének és érvényesítésének. Ennek a jegyében született meg első cikk- és tanulmánygyűjteménye ( Vallató idő, 1980), mely nem kísérleteivel, hanem elsősorban összegező jellege miatt hívta fel magára a figyelmet. Az újságírói és szerkesztői munka mellett Fonod már az ötvenes évek végétől szinte rendszeres kritikai tevékenységet is folytat, melyet nem választhatunk teljesen külön, s nem is tárgyalhatjuk elszigetelten. A hatvanas és hetvenes években irodalomkritikai működése külön hangsúlyt kap; főként a szlovákiai magyar irodalom foglalkoztatja, de számon tartja az egyetemes magyar irodalom jelenségeit és értékeit is. Már ekkor iránytű és megbízhatóan követendő példa számára Fábry Zoltán emberi és alkotói attitűdje, s a legfontosabb Fábry-művek méltatásakor a barát, a szövetséges és harcostárs néhány levelét is közreadja. Fonod Zoltán kritikai írásaiban, irodalomról szóló elvi fejtegetéseiben is mindig visszatér a „stószi remete” példaadó magatartásához és szilárd alapot jelentő véleményéhez. Akár a csehszlovákiai magyarság helytállásának szempontjából, akár jelentős politikai évfordulókra emlékezve, vagy éppen irodalmunk egy-egy alkotójának megközelítésénél számára mindig segítő forrásul szolgál a vox humana elkötelezettjének töretlen és tiszta embersége, szellemi fegyverzetének teljessége és magyarsága. Ennek a „Fábry-hagyománynak” hatására alakítja ki koncepcióját, módszerét és céltudatosságát Fonod, ennek a mozgatóerőnek a jelenléte hatja át a kulturpolitikai
