Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Gál Sándor: Mondd az életed! (Dobos László hetvenéves)
Dobos László hetvenéves És ezt most a hetvenedik nyár ege alatt újra megismétlem: a folytatás ideje elérkezett! A feladat változatlan! Hiszen: „Ma föld vagyunk, holnap víz leszünk, aztán fák, negyednap szelek, levegő, ötödnap hajnal, s mindennap képzelt önmagunkról beszélnek...” Végül még egy rövid bekezdést, amolyan magán-regénypoetikai vázlatot a Dobos-művek konstrukciójáról. Lehet, hogy csak én látom így, de szinte mindegyik Dobos-regény egy lerajzolható folyó; középütt a cselekmény/-ek/ főárama, aztán a mellékágak tiszta rajzolatai, majd a kiöntések, olykor az áradások tükrei — a ticcék világa — s a holtágaké. Táj és tér látható és felismerhető egysége és harmóniája. A mindig jelen idejű valóság! Feltételezésemet maga Dobos is megerősíteni látszik, amikor az Egy szál ingben című regény zárórészében ezt írja: „Előbb ráhajlunk a vízre, belebámulunk a tükörbe, mint a bokrok és fák teteje, aztán megmártjuk arcunkat. Egy hullámzás erejéig ábrázatunkat egybetartja a víz, aztán elengedi...” S tovább: „íratlan törvény szerint minden ősöm megnézte magát a víztükörben! Sorsukat kívánták így tudni, a jelen és a jövő napokat, életeket és halálokat.” László! A titkokat rejtő, vallani kényszerítő valós és jelképes víztükör változatlanul létező kihívás! Fordulj vissza a megmaradt ticcék szépségeihez, mert „az arcok szertehullanak az időben”, és velem együtt tudod, hogy nem elég arra egyetlen élet, hogy akár egyetlen ember életét elbeszéljük. De megkísérelni mindig és újra — az sem utolsó vállalkozás. Mondjad nekünk az életedet... Gál Sándor (Noék az Ararát tetején című kötetből)
