Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - FÓRUM - Németh Zoltán: A „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom kontextusa
Fórum ekkora munkavállalást? Minden bizonnyal. Már Fábry Zoltán bebizonyította, hogy korai, ám fejlődőképes irodalmunk is alkalmas volt arra, hogy nemes eszméket és egyetemes gondolatokat fejtsen ki vele kapcsolatban. Ezen az állapoton, úgy vélem, ma már túl vagyunk. Irodalmunkban, cseppben a tenger, számos egyetemes érték és irodalmi fény megvillan, már csak olyan alkat kellene, aki képes rá, hogy fél évszázados utunkat összegezze. Ehhez kívánok, Zoltán, hitet, munkabírást és egészséget! Duba Gyula A „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom kontextusa (Gondolatfutamok Talamon Alfonz prózája kapcsán) Ha az irodalmi megszólalást kontextusfüggő tevékenységként értelmezzük, akkor Stanley Fish intenciója alapján olyan megszólalásnak tarthatjuk, amelyet „egy közösség képesítéssel rendelkező tagjaként”(64) hajt végre. Ebben az eseben Talamon Alfonz művei is először egy olyan szellemi térben, szellemi környezetben konstituálódtak, amelyet - az egyszerűség kedvéért - „(cseh)szlovákiai magyar” jelzővel illethetünk. A következőkben annak felvázolása lesz feladatunk, hogy milyen jellegzetességekből épül fel ez a kontextus, Talamon művei mit hasznosítanak ennek a szellemi térnek a lehetőségeiből, illetve milyen korrekciókat hajtanak végre ezen a kontextuson, s végül is: van-e értelme annak, hogy ebben is elhelyezhető legyen a Talamon-féle prózapoétika. Elemzésünk egy lehetséges történet vázlata, Hayden White-i értelemben(65), azaz azt a belátást szem előtt tartva, hogy vázlatos történetünk is fikció, azaz a retorikai műveletek lehetőségeiből épülhet fel. A (cseh)szlovákiai magyar irodalom kontextusának vizsgálatakor mindenekelőtt azt a tényt kell szem előtt tartanunk, hogy már e fogalom sem kezelhető „tisztán”, azaz többféle értelemben is használatos. Nagyjából két csoportra osztható e terminus használati köre. Vannak olyan szövegek, ahol a „(csehszlovákiai magyar” jelző csak földrajzi értelemben használatos (ide sorolom például Pécsi Györgyi és Szirák Péter monográfiáit, Balla Kálmán, Elek Tibor és Tőzsér Árpád egyes írásait(66) e fogalom kezelésének kérdésében), és vannak olyan szövegek, amelyekben a „(cseh)szlovákiai magyar” jelző mint különleges, sajátos, egyedi minőség hordozója jelenik meg. Ide tartozik egyrészt a Fábry Zoltán által kialakított „kisebbségi messianizmus” elmélete, másrészt azoknak a kritikusoknak és íróknak a munkássága is, mint például Koncsol Lászlóé, Duba Gyuláé és Zalabai Zsigmondé, akik a „(csehszlovákiai magyar” irodalmat egészként fogták fel, s olyan irodalomként, amelynek valamiféle olyan ideológiája is létezik, amely bizonyos aspektusaiban eltér például a magyarországi magyar irodalmétóL(67) Ez utóbbi elgondolások végül is a Fábry-féle messianizmusra, a közösségtudat történeti-politikai gyökereire vezethetők vissza Valójában mindkét felfogás könnyűszerrel destruálható. Hiszen ez utóbbi elméletek narratívájának egyik legérzékenyebb eseménye az a pont, amikor megpróbálják „meghatározni” a sajátos „(cseh)szlovákiai magyar” minőséget. Legyen ez bármi - a szülőföld iránti hűség programja, a szociografikus
