Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - FÓRUM - Németh Zoltán: A „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom kontextusa
Fórum látásmód keresése, a szlovákiai magyar társadalom problémái iránti elkötelezettség, a nemzet(iség) és nyelvének fenntartására irányuló igyekezet fellelése stb., már alapjaiban abszurd ezeknek a minőségeknek jegyeit keresni minden „(cseh)szlovákiai magyar” irodalmi szövegben, nem is beszélve arról, hogy egy olyan narratíva, amely az előbbi minőségek megléte vagy hiánya függvényében állítaná e kontextus kanonikus rendjébe az irodalmi szövegeket, meglepően könnyen mondana le egyrészt az esztétikai jelentés, másrészt az irodalmi többértelműség játékának lehetőségeiről. Természetesen nem arról van szó, hogy mint témák nem relevánsak és nem méltánylandók a felsorolt minőségek, hanem csak arról, hogy erősen problematikus eleve egy bizonyos szűk problematikára szűkíteni a vizsgálandó szövegek lehetséges jelentéseinek körét Egy radikális végigondolása ennek a nézőpontnak pedig azt vonná maga után, hogy mindazon műveket ki kéne zárni a „(cseh)szlovákiai magyar” irodalomból, amelyek nem a már említett előfeltevések jegyében születtek. Természetesen a következetesség ebben az esetben magának a „(cseh)szlová- kiai” magyar irodalomnak a felszámolásával járna. Bár első pillantásra egészségesebbnek látszik a „(cseh)szlovákiai magyar” jelzőt egyszerűen csak földrajzi fogalomként használni, mintegy reflektálatlanul és „tisztán”, ez az irodalmon kívüli pozíció még inkább megbosszulhatja magát következetlenségeivel. Hiszen annak, aki használja ezt a fogalmat a foucault-i és barthes-i belátások nyomán immár nem létező szerzőre, az életrajzi szerző adatainak tömegével kell(ene) tisztában lennie, születési, állampolgársági vonatkozásokkal, az alkotás helyének kérdéseivel stb., és legfőképpen mindezek ellentmondásaival - egyszóval: olyan kérdések tömege vetődik fel e fogalom használatakor, amelyek az irodalmiság jelenlegi kérdezéshorizontjától teljesen idegennek, inadekvátnak tűnnek, és, nem mellékesen; meg sem válaszolhatók helyesen, hiszen megválaszolásukhoz olyan társadalmi szerződésre lenne szükséges, amely szintén abszurditásokhoz vezetne(68). Módszertanilag tehát az elnevezés mindkét használati köre ellentmodásos, az azonban, hogy ennek ellenére „használatban álló” terminusról van szó, óvatosságra kell, hogy intsen bennünket. Pragmatikai szempontból az lesz tehát a leginkább hasznos számunkra, ha figyelembe vesszük e fogalmat, annak vélt alkalmazási lehetőségeit Hiszen, ha „(cseh)szlovákiai magyar” irodalomról meglehetősen ellentmondásos és értelmetlen dolog beszélni, az előbb említettek fényében értelmes lehet a „(cseh)szlovákiai magyar” irodalmi kontextus terminusának használata. Ennek meghatározásakor Tőzsér Ár- pád(69) okfejtésére támaszkodhatunk, aki Koloman Sokolra hivatkozik a „szlovákiai magyar” jelző problematizálása során: „A művésznek egy bizonyos közösséghez tartozását nem az határozza meg, hogy ez a viszony megfogalmazódik-e a művében, hanem az, hogy az illető közösség el tudja-e sajátítani a művész alkotását, fel tudja-e fedezni benne a saját arcát.”(70) Ezt a pragmatikai álláspontot tehát már szükségszerűsége okán is kénytelenek vagyunk elfogadni, ha egyáltalán textualizálni akarjuk a „(cseh)szlovákiai magyar” jelzőt. A „(cseh)szlovákiai magyar” irodalom 1948-tól egészen a 70-es évek elejéig viszonylag monolitikusnak tűnt a próza területén. Az ún. realizmus különféle
