Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KÖNYVRŐL KÖNYVRE - L.Erdélyi Margit: Az irodalmi kontextus vonzáskörei
Könyvröl könyvre nyelvi-stilisztikai eljárásait egyaránt bemutatja a tanulmány írója. Tőzsér Árpád, a kortárs költő szintén bekerül a neoavantgárd vonzáskörébe. Már a hatvanas években foglalkozik a neoavantgárd elméleti és gyakorlati kérdéseivel, de csak a nyolcvanas években történik meg nála a feltűnő újítás, a vizuális elemek kifejező alkalmazása, lásd pl. a Történetek Mittel úrról, a gombáról és a magánvalóról című kötetét. Szemléletváltása ekkor már az európaiság felé tendál, az addig jellemző kisebbségi, szociális attitűdtől szinte már elszakad. Tudományos-elméleti és költői-gyakorlati felkészültsége az egész szlovákiai lírát/irodalmat pozitív változásokra készteti. A filozófiai-poétikai tisztánlátása folyamatosan segíti művészi értékrendjét, esztétikai elemző-értékelő munkáit, esetünkben az avantgárd hozadékának elfogadását és kellő elfogadtatását a magyar irodalom viszonylatában is. Juhász R. József költő, performer szabad versei, vizuális költészete és akció-előadásai a tanulmány szerzője szerint szintén figyelemre méltóak. Színes skálájú, többdimenziós költészet az övé, amely egy sajátos életanyagot a nyelv, az akusztikai és optikai effektusok művészi erejével hoz mozgásba, s ez fölöttébb sajátossá teszi alkotásait. Alabán tanulmánya tömör összevetését tartalmazza mindhárom említett költő művészi törekvéseinek, amelyek a motívumok a források az életanyag, a fejlődési tendenciák tekintetében erősen különböznek ugyan, de mindenképpen összetartoznak a tekintetben, hogy szűkebb hazánkban művészeti reformot teremtettek Poétikai újításaikkal egy jellemző, furcsa, vonzó világot fókuszolnak, s nemcsak az irodalom egy sajátos (avantgárd) korszakát képviselik hanem előremutatnak a posztmodem felé is, bizonyítva az irodalom egészséges dinamizmusát A szlovákiai magyar irodalom 1945 utáni szélesebb kontextusú vizsgálatával is találkozunk a kötetben. A szerző kitér azokra a jellemzőkre, amelyek a valóságirodalom és a népi motívumok tényezőit érintik. A motiváltság vonzatait nézve a szlovákiai magyar irodalom általában és javarészt az anyaországi magyar, a szlovák, a cseh és más nemzeti kisebbségi magyar irodalmakban lelt forrásra, ebből következően megtalálhatók etikai és esztétikai értékrendjében az egyetemes irodalmi kvalitásra törekvések csakúgy, mint a kisebbségi lét társadalmi és egyéni komponensei. A két különböző tendencia megjelenítésére egyaránt találunk alkotói példákat, csúcsteljesítménynek leggyakrabban a kétféle irányultság (európaiság és kisebbségi lét) ötvözete számít, olyan formában, amikor is a küzdés a megmaradásért, az anyanyelvű művelődés és művészetteremtés — megtartva hagyomány adta értékeit — átlép az európai szintű szellemi „érdekképviseletbe”. Az epikában Dobos László, Duba Gyula, Mács József, Gál Sándor, Zalabai Zsigmond, Grendel Lajos és mások képviselik ezt a tendenciát. A Fábry Zoltán által kimondott „valóságirodalom” fogalmát több írónk/költőnk leegyszerűsítve értelmezte a kisebbségi emberi-tárgyi valóság bemutatására. Az ötvenes évek második felében azonban már érződik 1956 hatása, az Irodalmi Szemle megjelenése, a „nyolcak” antológiája, — általuk eszmei és esztétikai váltás történik. A programadók — Tőzsér Árpád, Cselényi László, Zs. Nagy Lajos — vitáihoz, terveihez igyekszik felzárkózni a többi kortárs és a fiatal írók. A jelen bizonytalan, változékony helyzeteinek művészi megformálására változatos költői „beszédek” születnek, amelyek nem egy esetben egyetemes mércével mérhető értékhordozók.
