Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - FÓRUM - Fónod Zoltán: Irodalmi gondjainkról
Fórum chia folyamatos zavara jellemzi. Megfogyatkozott a kritikusok tábora, s azok az alkotók, akik egyfajta rendszerességgel korábban irodalomkritikával is foglalkoztak, ebben a témakörben ma már csak alkalomszerűen szólalnak meg. A mundér becsületét egyedül Németh Zoltán védi, erejéhez, idejéhez mért rendszerességgel, és ami a legfontosabb: impozáns felkészültséggel. Sajnálatos jelensége irodalmi életünknek, hogy legjobb alkotóink műveiről elvétve jelenik meg kritika. A feledés homálya fedi ma már azt a gyakorlatot is, amikor egy-egy művet, alkotót az írók közössége színe előtt, az írók Társasága pozsonyi rendezvényein ismerhettek meg az érdeklődők. Egyes kötetekről alkalmi recenziókat olvashatunk, ezek többsége azonban inkább az olcsó kínálat eszközeivel él, mintsem az igényes mérce szándékával. Kritikusaink, recenzenseink egy részénél kísért a nemzedéki szemlélet, egyfajta elfogultság, mely a hetvenes években honosodott meg irodalmunkban. Akár kedvező jelenségnek is mondhatnánk, hogy ma már jóformán minden könyv megjelenhet, mert a könyvkiadás szempontjai nem érték- hanem piacorientáltak. Nem az a nyugtalanító ebben, hogy megjelenhenek magánkiadású fércművek, hanem az, hogy igénytelen és színvonaltalan alkotások állami vagy alapítványi támogatással jelennek meg. Ez a gyakorlat nálunk a pályázati rendszerek elégtelensége miatt honosodhatott meg. Nem kis gondja irodalmi életünknek és az irodalomtörténet-írásnak, hogy hiányzanak az írói monográfiák, s még inkább az elemző bírálatok, amilyeneket a korábbi években Koncsol Lászlótól, Tőzsér Árpádtól vagy Szeberényi Zoltántól olvashattunk. Az irodalmi tudat zavarait fokozza, hogy visszatérően megkérdőjelezik a kisebbségi irodalom helyzetét, szerepét, sőt a kisebbségi irodalomtörténet-írás értelmét is. Nálunk az irodalomtörténésznek nem kis gondja, hogy sem az irodalomkritika, sem az irodalomtudomány nem tisztázta a korszakolás kérdését. így aztán vagy politikai/történelmi szempontok, vagy egyes (gyűjteményes) kiadványok véletlenjével szoktuk tagolni az egyes nemzedékek/irányzatok jelentkezését. Az irodalomtudat mai hiányosságait, egyáltalán azt a „jégkorszakszerű” állapotot, melyben ma az irodalom él, aligha segíti, hogy a kisebbségi magyar irodalom Cseh/Szlovákiában szemesztrális tagolásban, tantárgyként megszűnt létezni a Comenius Egyetem Magyar Tanszékén. Megmagyarázhatatlan és érthetetlen ügyködés ez, melyet „saját akaratból” szabtak az irodalomra anélkül, hogy valaki is kényszerítette volna erre a tanszéket. Értelmetlen luxus megfosztani a leendő magyar szakos tanárokat attól a lehetőségtől, hogy fejlődésében és az arra érdemes írói életművekkel együtt megismerjék a kisebbségi magyar irodalom 80 éves történetét. Az öncsonkításnak meggyőződésem szerint nem lehet mentsége. „Európát a gondolkodói tették egységessé — írta Halász Gábor Ortega munkássága kapcsán 1944-ben. — Bármilyen megosztott volt hatalomban, versengésben, gyűlölködésben, néhány tiszta lélek üzent egymásnak, és eszmék körülabroncsolták a széthulló bordákat... maroknyi csoport óvta az európai szellemet, egyszerűen azzal, hogy közös problémáik voltak s közös
