Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - SZEMELVÉNYEK - Bogdán László: Árvaházi rettegések
Árvaházi rettegések — De hát ő ki se mozdult a szobájából... — Ezt te honnan tudod? — Itt őriztem egész délután. Be volt gyógyszerezve, és mélyen aludt. Most legalább nem gyanúsíthatják szegényt. — Hát nem tudom. Ezektől minden kitelik, Rodi, az egy jón kívül. A kapitány különben is mindenkire gyanakszik, s a segédje meg csak mereszti azt a nagy mélák szemét. Úgy néz rám, mintha nem látott volna még eleven lányt... — Rám is így nézett, nyugodj meg. Úgy látszik, tetszünk neki... — Nálam nincsen semmi esélye. Olyan máié, hogy a tej megalszik a szájában. Kopognak. Spiridon megrezzen, úgy látszik, ma tényleg egymást érik a látogatók, s még egy ilyen önmagába visszahulló magányos élet is, mint az övé, lám, ideig-óráig még érdekes is lehet! Ezen erősen elcsodálkozik, majd éles hangon, tagoltan mondja: — Szabad! A doktornő lép a szobába, nyúzottan, elkeseredetten pislog, s védekezőn kap a szeméhez, kiejtve kezéből a dossziékat, amikor Rodica, tekintettel a sűrűsödő félhomályra, váratlanul elszánva magát fölkattintja a villanyt. — Na, hogy van, őrnagy elvtárs? Nyugtalan még? És ti? — Nem lehetett ő, igazgató néni, most már biztosan nem lehetett ő!... — S honnan vagy olyan biztos benne, Rodica kedves? — De hát itten voltam végig... Egész délután itten voltam. Erős nyugtatókat kapott, ahogy tetszett mondani, és végig mélyen aludt. — Tényleg, igazgató néni, Rodi végig itten volt, hát nem az igazgató néni rendelte ide, hogy vigyázzon az őrnagy bácsira, mert nagyon rosszul van,, és fél egyedül... — Te vagy az ügyvédje, leányom? — Én csak... — Ebből elég!... Menjetek az ebédlőbe. Mindkettőtöket ki akar hallgatni a kapitány elvtárs. — De hát már kihallgatott egyszer... — Most még egyszer ki fog. Menjetek... És még valami, gondoljátok meg jól, mit mondok neki, nemcsak a szanatórium jó híréről van szó, hanem rólatok is, lányok!... A kapitány elvtárs szerint — meglehetősen bizarr feltételezés, de ezt most hagyjuk — mindenki gyanús, aki él, pláne ha a gyilkosság ideje alatt itt is tartózkodott az épületben. Fontoljátok meg tehát, hogy mit beszéltek. Mostantól minden, amit mondok, felhasználható a nyomozás során, akár ellenetek is... Sok szerencsét. S ja igen, és arról is nyugodtan beszélhettek, ha akartok, hogy szegény szerencsétlen Mária nem örvendett éppen közszeretetnek, a nehéz természete miatt... „De hát ez nem igaz. Ő igenis szerette...” „Nemcsak Rodi, ő is... Az igaz, hogy sokat szekálta őket szegény megboldogult, de jót akart, édesanyjuk helyett az édesanyjuk volt, s még koncertre is elcipelte őket...” Spiridon nyitott szemmel, némán fekszik a hátán, nézi a plafont, és el-eltéved a repedések egymásra futó útvesztőiben, mint mostanában annyiszor, igyekszik nem gondolni semmire, félelmét mégis egyre nehezebben tudja
