Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: Neoavantgárd és posztmodern törekvések az újabb magyar költészetben (miniesszék)
Kortárs magyar irodalom röpködő csillagot. Vonzó és szörnyű lény, vér a véremből; talán még sohasem kerültem hozzá ennyire közel, mint most, amikor már forrósul a föld a talpam alatt. Húsz év költői gyakorlata után mintha kezdeném beszélni a nyelvét." Tandori Dezső L Tandori, a Juhászék utáni magyar líra után legfigyelemre méltóbb jelensége. Mára, mindenképpen legendás jelenség immár, noha, a dolgok természetéből következően, a legendája akkor indult útjára, amikor már (legalábbis lírai termése) szemmel láthatóan veszített izgalmasságából, intenzitásából. De hát ez vele járó következménye a legendáknak. Tandori harmincéves volt éppen, amidőn első kötetével Töredék Hamlet- nek, 1968) a szó szoros értelmében belerobban a megelőző nemzedéket (Juhász, Pilinszky, Nagy) követő magyar líra szürke mezőnyébe. Az Egy talált tárgy megtisztítása öt év múlva követi a bemutatkozó kötetet, s ha amaz a Pilinszky—Nemes Nagy Ágnes elérte legmagasabb eszmény szintjén folytatja mestereinek munkásságát, emez, levonva a Töredék konzekvenciáit, az akkori maximumig tágítja a magyar (pontosabban a magyarországi) líra lehetőségeit. S ezután következik, talán megint csak nem minden törvényszerűség híján, a törés. A hetvenhatban megjelent A mennyezet és a padló című kötet tartalmaz még néhány „igazi” Tandori-dobást, ám ahogy szaporodik a költő köteteinek sor- és oldalszáma, úgy hígul, oldódik szemmel láthatóan a Tandori-líra. Ez a hígulás a 78-ban megjelent Még így sem címűben tetőződik (közben Tandori évenként jelentet meg egy-egy prózai kötetet, ifjúsági könyvet s két-három, esetenként több prózai vagy versfordítást, köztük Hegel, Beckett, Kari Kraus vagy Musil műveinek kongeniális magyarításait). Külön tanulmányt érdemelne mindez (hisz innen a legenda), maradjunk ezúttal csak az említett verseskötetnél: Hogyan telik az idő?... Mivel töltjük? ... Amikor verset írunk, azzal is időnk telik. Megpróbáltam nem kímélni magam, és olykor napokon át írtam... Magam akartam lenni az esemény és a nem azonnal rideg esemény-nyom"— vallja a szerző. S ebben rejlik a kötet minden problematikussága ellenére is izgalmas érdekessége. Tandori ezúttal sem tagadta meg magát, s olyan könyvet csinált, amilyet magyarul még nem olvashattunk. Megint egy legenda a sok közül; állítólag egyetlen nap alatt harminchat szonettet írt meg a kötetből. Az eredmény: a kötet hullámzó, gyakran elszomorító színvonala. Ugyanakkor: hajmeresztő távlatokra nyitó, megint csak zseniálisnak minősíthető rátapintás valami lényegesre. „Egy még elmondható történet” — írta volt Dürrennmatt A baleset kapcsán. Egy még elképzelhető verseskönyvírási lehetőség — parafrálhatjuk Dürrennmattot Tandori ürügyén. S erről van szó. Kérdés, hogy Tandori partok közé tudja-e szorítani kifogyhatatlan ötletekben gazdag tehetségét, s kiteljesíti-e életművét nemzedékünk nevében a magyar líra első vonalbeli alkotóinak szintjén, avagy
