Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KÖSZÖNTJÜK A 70 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Tóthpál Gyula: „Virágot és dalt üzenek” (beszélgetés)
Két beszélgetés Török Elemérrel — A Bodrogközbe érkező átutazó idegent még ma is csodálatos, idilli kép fogadja. Amerre a szem ellát, kisebb-nagyobb homokbuckákkal (Akasztóhegy, Vérdomb, Füzerő, Borzva), erdőkkel (Kiserdő, Vilhány, Ilhó, Avas), rétekkel (Nagyrét, Pusztarét), buja legelőkkel, a kanyargós Tice tele tavirózsával, kökény-, galagonya-, csipke-, bodza.- és rekettyebokrokkal tarkított táj tárul elé. E végtelen puszta kiváló termőföldjéből anyai Rigó nagyapám 27 hektárnyit birtokolt. A telekkönyvbe neki volt Leleszen a legtöbb szántóföld, rét, legelő és erdőrész bejegyezve, 12 dűlőben 62 darab. Tehát rangos parasztgazda volt A falu krónikája már a XVIII. században említi a Rigó nevet. Nagyapám kétszer járta meg Amerikát, hogy a meglévő vagyont még gyarapítsa. Hiszen öt gyereke volt, négy fiú és az édesanyám. Leleszen még az én gyerekkoromban is ritka volt a két-három gyerekes család, a legtöbb helyen 4-5, de volt 7-8 gyerek is. Mi is öten voltunk. * Nagyapád mikor jött haza Amerikából'? — Sajnos, ő a második amerikai útjáról már nem tért haza, ötvenkét évesen ott halt meg. A sors fintora, hogy az apai Török nagyapám, aki a szomszéd Pólyányban lakott, szintén Amerikában halt meg. Ő is 52 évesen. Egyidősek voltak s barátok. Rézbányában dolgoztak. Mind a két nagyapám már hazakészülődött, amikor a sorsuk beteljesült... * Hogyan alakult tovább a két család sorsa, s te később miképpen dolgoztad fel magadban a hallottakat? — Apám lánytestvére 17 évesen meghalt. Apám a sors vagy az Isten elrendelése folytán 1930-ban feleségül vette édesanyámat. Gyula és Sándor bátyám a harmincas évek elején szintén Amerikában, illetve Kanadában próbált szerencsét. Édesanyámat 27 évesen gyors tüdősorvadás vitte el... A tőle örökölt 5 hektárnyi földet apránként elorozták tőlem, az utolsókat állítólag 1941-ben „elárverezték”... Rigó nagyapám Sárvégen levő takaros parasztportáját, a szülőházamat is ekkor rabolták el. — így lettem tizenévesen, félárván teljesen nincstelen proletárgyerek... ...A gyermekkor? Mégis szép volt. Szerettem a természet nagy templomában egyedül bolyongani. Ott éreztem és érzem magamat ma is szabadnak, boldognak. Gyerekkorukban a fiaimmal, most az unokáimmal is órák hosszat elcsatangolunk a Tice-parton és a határban, olykor pecázgatunk a Latorca partján. Szoktatom őket is a csodás természet szeretetére s közben mesélek nekik régmúlt történetekről, eseményekről. Ilyenkor én is újra gyermeknek érzem magam, aki még szép álmokat szövöget, akárcsak most ők... * A kitelepítésről milyen emlékeket őrzői? — Emlékszem, 1946 egyik ködös január reggelén sötétzöld katonai teherautók gördülnek szülőfalum utcáira. Rajtuk géppisztolyos csehszlovák katonák. Félig kinyílnak a kiskapuk, fejkendős édesanyák félénk tekintete pásztázza a havas utcát, hogy kinek a háza előtt állnak meg. A nevelőanyám már valakitől megtudta, hogy mi is a listán vagyunk. Öt gyerekét a kiskapu előtt libasorba állította. Ő előttünk állt tésztanyújtóval a kezében, a felénk
