Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KÖSZÖNTJÜK A 70 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Tóthpál Gyula: „Virágot és dalt üzenek” (beszélgetés)
Két beszélgetés Török Elemérrel közeledő, Lelesz akkori komisszárjának — aki leleszi volt és hadifogolyként jelentkezett a csehszlovák hadseregbe — a mellette lépkedő tiszt valamit mondott szlovákul. Majd a tiszt anyámhoz lépett, bennünket beküldött, mert látta, hogy didergünk a hidegtől. Befelé menet hallottam, hogy szlovákul beszélt mamával. Itt jegyzem meg, hogy ő ruszin nemzetiségű volt, Huszákon született, de jól beszélt magyarul és. németül is. Mama egy kis idő múlva bejött és megnyugtatott minket, hogy tőlünk senkit nem visznek el. Édesapánk akkor még Sztálin lágerében „élvezte” a szovjet paradicsom „áldását”. Pedig 1933-tól tagja volt a Csehszlovák Kommunista Pártnak. 1944 decemberében vitték el és csak 1946. november elsején jött haza... * Később hogyan alakult a falu sorsa? — Leleszen a kommunisták már 1948 őszén meg kezdték szervezni a szovjet típusú szövetkezetet. Csehszlovákiában itt alakul meg elsőként az Egységes Földműves Szövetkezet, melynek a volt komisszár lett az elnöke. A bátrabb szülők követelték a magyar iskola megnyitását is, amit a hajdani szlovák iskola Hlinka-gárdista igazgatója nem engedélyezett. Végül a református s néhány katolikus szülő gyerekével mégis megindul 1949 őszén a magyar nyelvű oktatás is. Igaz, először Palágyi Feri bácsi lakásán, majd a református iskolában. Miután 1950-ben sikerült a Hlinka-gárdista igazgatót leváltani, a magyar nyelvű tanítás is a rendes iskolában folyt tovább. * Te már ekkor Pozsonyban tanultál a Magyar Pedagógiai Gimnáziumban. — Gyermekkoromban hiába voltam jó tanuló, szárnyaló, szép gondolatokat csak a templomban a papoktól hallottam és az iskolában tanítóimtól. Főleg Cziráky kántortanítómtól, aki szerette volna, ha a sátoraljaújhelyi katolikus gimnáziumban folytatom a tanulást, de erről apám hallani sem akart. A háború után, a teljes jogfosztottság éveiben itthon anyanyelvemen nem tanulhattam. Magyarországra se mehettem, mint sokan a falumból, mert apám még lágerben volt. Én voltam a legidősebb és segítenem kellett az itthoni munkák elvégzésében. Egyébként építész szerettem volna lenni. Mégis pedagógus lettem, mert ez a gimnázium nyílt meg először 1950-ben. En toboroztam szülőfalumban és Pólyányban a jó tanuló ismerős pajtásaimat, hogy próbáljunk szerencsét, hátha felvesznek. A felvételi sikerült, a második osztályba vettek fel tízünket. Közben az első osztályból is sikeresen letettük a különbözeti vizsgát... * Az ötvenes években már huszonéves fiatalember voltál. Milyenek voltak azok az ötvenes évek? — Az indulás, a kezdet reményteli és biztató, legalább is én Pozsonyból így láttam. Az utcán szabadon beszélhettünk magyarul, pedig pár évvel korábban itt is pofonok csattantak el a magyar szóért. Az üzletek kirakataiban piros- fehér-zöld táblácskán ez állt: Beszélünk magyarul is. A villamosokon nem kellett felkapnunk a fejünket, mint ma, ha magyar szót hallottunk. A kávéházak többségében a főpincérek és a felszolgáló személyzet magyar volt, sőt a törzsvendégek is. Mi, fiatal főiskolások, egyetemisták, újságírók rend
