Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - KÖSZÖNTJÜK A 70 ÉVES TÖRÖK ELEMÉRT - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „Emelt fővel vállalom a »végek költője« címkét” (beszélgetés)
Köszöntjük a 70 éves Török Elemért „Emelt fővel vállalom a »végek költője« címkét” * Török Elemért a végek költőjének nevezte tíz évvel ezelőtt Dénes György. Ez a pozíció nem jelent valamilyen kirekesztődést, kiszorulást a költészet fővonalából? — Valóban, szülőföldemet, a Felső-Bodrogközt végeknek is nevezhetjük, márcsak földrajzi fekvése miatt is. A második világháború után az újabb határmódosítás következménye, hogy Lelesztől alig 10 kilométerre van a szlovák, magyar és az ukrán hármas határ. E vérzivatar dúlta éveken sohase volt gondtalan, lakodalmi az élet. Népét századokon át sokféle eszme gyúrta, sújtotta ilyen-olyan elnyomó törvényekkel. Ő súlyos igazának tudatában tette mégis konokul a dolgát. Vetette földjét aranyos búzával, kapált, aratott, szántott, majd újra vetett. Ha kellett — és de sokszor kellett —, kiegyenesítette kaszáját, kardot, fegyvert ragadott: volt Rákóczi, Esze Tamás, Kossuth katonája, s mi tagadás, Kun Béláé is... Ha úgy látta, hogy a túlélésre nincs más esély, olyan napnak emelt kalapot, amilyen felkelt. Lényegében ezt teszi ma is. De még itt van, s magyarnak maradt Pedig, főleg Trianon óta, mennyi mindent elkövettek már, hogy megtörjék gerincét, megalázzák, elnémítsák anyanyelvét, hontalanná tették ezeréves szülőföldjén, deportálták... Ám hite, s a túlélés fortélya mindig átsegítette a gondokon, bajokon... Lassan hetven év görbít engem is e végeknek nevezett szülőföldhöz... Hét évtized — tűnődöm magamban, miközben gondolataim messze pillangóznak... Mennyi minden belefér az én hetven évembe is... Öröm, csalódás, tört hit, konyult remény, temetések, harc, lázongás, üldöztetés, menekülés az emberi gonoszság pokoli szörnye elől... De itt vagyok újra a végeken, ahová mindig is visszavágytam... S mint tíz évvel ezelőtt, most is emelt fővel vállalom a „végek költője” címkét.. Kirekeszteni, persze egyesek, a múltban is megkísérelték, s valakicskék ma is próbálkoznak... De én soha nem éreztem, ma sem érzem magam kirekesztettnek... Akikről és akiknek írtam és írok, azoktól mindig pozitív visszajelzést kaptam és kapok. Egyébként is, az idő, a Nagy Rostáló, majd dönt bölcsen mindenről... * „...nyugalmam itthon lesz-e még’? — kérdezi a Tavaszi égen tél zokog című, versében, ami egyben legutóbbi verseskötetének címadó költeménye is.
