Irodalmi Szemle, 2000

2000/11-12 - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „A nemzet — ha megmarad — csak otthon marad meg” (Beszélgetés Püski Sándorral)

Beszélgetés Püski Sándorral

(Maga a megnevezés: „népi írók”, „népi mozgalom" (s nem „népies”), honnan ered, nem tudom Nem én találtam ki, az azonban bizonyos, hogy én használtam a legkövetkezetesebben.)

Visszatérve a történetemhez, az államosított könyvkiadásban 1954 májusában kaptam az első ajánlatot Akkor alakult meg ugyanis a Szépirodalmi Kiadó mellé a Magvető, mint az írószövetség kiadója. A politikából már kiszorított Veres Péter lévén az írószövetség akkori elnöke, a kulturális és politikai főnökség — Révai József és Rényi Péter — előzetes beleegyezésével ő keresett meg, hogy vállaljam el az új kiadó gazdasági igazgatását

Itt emlékeztetek arra, hogy a Nagy Imre-féle ’53-as enyhülés után ebben az időben Rákosi már újra főhatalom lett. így azt mondtam Veres Péternek: tudod jól, hogy a könyvszakma még tele van személyes — mondhatnám: közös — ellenségeinkkel, akik már 1945-ben is ki akartak zárni a könyvespályáról. Ha most ki is tudtok neveztetni egy állami vállalatnál, ha nem is az első, de a második vezető szerepre, ebben a politikailag egyébként is megterhelt szakmában előbb-utóbb provokálni fognak olyan ügyben, amelyben csak nemet tudok mondani. Én jobbnak látom, ha el sem kezdem, és most mondok nemet, nem pedig a megkezdett munka folyamatában

Veres Péter belátta, hogy igazam van, de a politika, és benne az ÁVH nem volt ilyen megértő. Nyilván sértette őket a visszautasítás. Nem telt bele 3 hónap, amikor 1954 augusztusában a IX. kér. Rendőrkapitányság — a Ráday utcában laktunk — „árdrágító üzérkedés” címén házkutatási és letartóztatási határozattal szállt ki hozzánk, és engem bevittek a IX. kér. fogdájába. Ott látogatott meg pár nap múlva egy fiatal ÁVH-s tiszt és azt kérdezte, hogy miért nem akarom én a szakmai tudásomat az állam javára hasznosítani. Ha igent mondok, máris mehetek haza. Neki is elmondtam azt, amit Veres Péternek, de az ő válasza az volt, hogy akkor nem tud rajtam segíteni. Történetesen az akkori igazságügyi miniszter Erdei Ferenc volt, s két hét múlva, amikor valamilyen külföldi útjáról hazajött, Veres Péter el tudta érni, hogy az előzetes letartóztatást feloldják, de az „üzérkedési” ügyben a bírósági büntető eljárást lefolytatták, és két hónap múltán „bűncselekmény” vagy „bizonyíték” hiányában felmentettek. A jól berendezett újpesti kerámiaműhelyünk viszont ráment az ügyre. A Sándor utcában, a Rádióval szemben rendeztünk be egy új, de már „társas” műhelyt, és néhány évig az jól is ment, csak a ’62-es újabb politikai peremet tudta a volt társam felhasználni arra, hogy kisajátítsa, s azután váltott ki a feleségem kisipar-igazolványt, s rendeztük be a lakásunkon a kisebb, de újból önálló műhelyt villanykemencével.

Utólag visszatekintve — már 1956-ban is — sajnáltam, hogy nem vállaltam a Magvetővel a kockázatot. Mire ’56 augusztusában a népi írói csoporttal szövetkezeti alapon együtt indítandó, Magyar írás nevű új folyóirat- és könyvkiadó vállalatot megterveztem — Hegedűs András miniszterelnök meg is ígérte az engedély kiadását —, jött a forradalom. A leveretés és az írószövetség feloszlatása után, 1957 januárjában újból indított és jog szerint megalapított szövetkezeti vállalkozást újabb ígéretek után sem engedélyezték, sőt a következő hónapokban alakult új állami kiadónál ajánlott szerkesztői megbízásom is meghiúsult, majd miután még egy antikvár könyvesboltot sem