Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Erdélyi Erzsébet—Nobel Iván: „A nemzet — ha megmarad — csak otthon marad meg” (Beszélgetés Püski Sándorral)
Beszélgetés Püski Sándorral nyithattam, be kellett látnom, hogy a könyvesszakmában nem terem fű a számomra. Ezt tetézte az 1962 márciusában indított politikai perünk, amelyben a népi írók kb. 50 fős közvetlen baráti körét, ezáltal az írócsoport összetartását is szét akarták verni Végül ötünket — engem a legsúlyosabban, négy és fél évre — elítéltek Itt kerültem vissza a könyvespályára; a Gyűjtő Fegyház börtönkönyvtárosa lettem Szerencsére rövid időre, mert 1963 márciusában az ENSZ-egyezség amnesztiája minket is kiszabadított A megbélyegzett káderlapunk kísérte tovább is a politikai megítélésünket, de egyébként békén hagytak * Amikor úgy érezte a Püski család, hogy Magyarországon már semmi remény arra, hogy könyvkiadói tervét megvalósítsa, következtek az amerikai évek. Hogyan lett a pesti könyvkiadóból New York és a távolabbi világ magyarjainak kulturális centruma a Püski Könyvesbolt New Yorkban? — 1956 novemberében a többi kétszázezerrel együtt a két nagyobbik fiunk is elment, és előbb Kanadába, majd az Egyesült Államokba kerültek. Amikor 1964—65-ben megindulhatott a látogatók áradata a „nyugatra szakadt” családtagokhoz, mi is megpróbálkoztunk vele, de útlevél-igénylésünket újra és újra visszautasították. Végül is megint Erdei Ferenc segített, aki akkor — már eléggé megrokkant lelki és testi állapotban — a Tudományos Akadémia főtitkára volt, és így 1966 decemberében egyéves látogatásra mehettünk a fiainkhoz. Eleve azzal a szándékkal, hogy körülnézzünk az amerikai-kanadai magyar sajtó- és könyvesvilágban, és ha látunk benne valami életlehetőséget — felajánlva a hazai és az elszakított területek magyar könyvkiadása számára eredményesebb könyvterjesztést —, kivándorlással visszamegyünk. A továbbiakra nézve idézek egy részletet az 1985. október 11-én, a budapesti Kossuth Klubban tartott beszédemből: „Hazaérkezésünk után közel három évig azonban hiába kilincseltünk a hazai fórumoknál, míg végül 1970-ben az első Anyanyelvi Konferencia kedvező szelében kitelepedhettünk... Próbálkoztam aztán a tőke nélkül kezdő vállalkozó szokásos formuláival: két- vagy többszemélyes társulással, részvénytársasággal, végül be kellett érnem a nagykapitalizmusban is a legegyszerűbbel, a családi üzemmel. Ugyanis nyilvánvalóvá vált, hogy ott is, mint a szocializmusban is, hovatovább csak kétféle üzem életképes: az automatizáltan gépesített nagyüzem és a családi üzem, a háztáji gazdálkodás. Az utóbbi mérete a benne ügyködő és a munkaórákat nem számítgató családtagok egyesített energiájától függ. Ezért hívtuk ki István fiunkat családostul 1976-ban, hogy bekapcsoljuk őt ebbe a munkába... Köztudomású tény, hogy a századforduló éveiben másfél millió magyar vándorolt ki a nyugati világba, és ez a létszám a beolvadás ellenére megmaradt, mert állandóan feltöltődött nemcsak a természetes szaporodásból, hanem az újabb kivándorlási és menekülési hullámokból és a lassú szivárgásból. Ez a kisebb-nagyobb tömbökben és szórványokban az egész nyugati világban élő magyarság sok megtartó helyi intézményt hozott létre: egyházat, cserkészetet, művelődési és gazdasági egyesületeket, iskolát, újságot, könyvki
