Irodalmi Szemle, 2000

2000/11-12 - Tamás Ferenc: A kötél táncos álma (elbeszélés)

A kötéltáncos álma

mentegetőzni. Szorítkozzunk arra, amit közönségesen tényeknek szokás nevezni. Sok párhuzamot is fölfedezek közte és magam közt.

Azokban a napokban engem mindennél jobban érdekelt az élelem megszerzése — nem csoda, az idő tájt ez nem volt egyszerű dolog. Dokumentálni is tudom, hogy az élelemszerzés dolgában élelmes voltam és sikeres, s anélkül, hogy utólag akár a legcsekélyebb mértékben is szégyenkeznem kellene. Nem vettem el senkiét, mégis bőségesen megvolt mindenem.

Azon az október végi szombaton és vasárnap én is voltam sétálni. Bár nem egy ismeretlen vagy alig ismert lánnyal, mint Tamás, hanem jó ismerőseimmel sétálgattam: anyámmal, apámmal és bátyámmal. Mi is Budán jártunk, ha nem is a Duna-parton és a Vérmezőn. Minden bizonnyal — csak ezt mondhatom, sajnos nem emlékszem — a Marczibányi teret vagy a Mechwart-ligetet kerestük föl. Mi is élveztük a napsütést, az októberi tavaszt. Szombaton apám ebédre jött haza a munkahelyéről. Akkorra én már ettem, sőt pihentem is egy kicsit. Miután lezajlott a családi ebéd, útnak eredtünk. A Marczibányi téri focipályán meccs volt, apám egy kicsit nézte, bátyám meg ezalatt a bokros-fás részt kereste fel. Engem sem a foci, sem a bokrok nem vonzottak, a felhőtlen eget nézegettem meg a gesztenyefák gyér, rőtes leveleit. Bátyám fölvett néhány gesztenyét, nekem is akart belőle adni, de nekem nem kellett.

Másnap a Mechwart-ligetben voltunk. Tamással nem találkozhattam, mert ő a Vérmezőn sétált. Mi is elmehettünk volna oda, mondom utólag, bölcsen, de akkor ez eszembe sem jutott. Szerencsére, mert Tamás aligha örült volna nekem, annyira lekötötte Sári.

Tamásék szombati gyűlésén sok szó esett a hatalomról. A rossz hatalomról. Nos, a hatalmat én is ismertem. Ha nem is neveztem meg, de gyakoroltam. A bátyám szép sárga ágyát megszereztem, ő egy másikba, egy barnába kényszerült. Ez tágasabb volt ugyan, de sokkal silányabb, amit az is bizonyít, hogy a sárga ágy ma is megvan, a barna pedig régen szétesett, legfeljebb egy-két léce, rúdja lehet meg valahol. Az egyik sokáig a karácsonyfa gyertyáinak meggyújtásában segédkezett apámnak, aki a rúd végére gyertyát kötözött, és úgy tevékenykedett, mint egy gyakorlott sekrestyés. Nem tudom, megvan-e még ez a darab, de most nem is erről van szó, hanem a hatalomról. Megvallom: hatalmammal visszaélve szereztem meg az ágyat a bátyámtól, hatalmammal visszaélve ugráltattam anyámat. Nem szépítek: elvártam, hogy kiszolgáljon engem. Akkor még senki sem lázadt föl ellenem. Szabad voltam, elégedett, boldog. Tejjel-mézzel folyó Kánaánban éreztem magam. A sejtelme sem volt meg bennem annak a zaklatottságnak, ami Tamást átjárta. De amit ő a kötéltáncos álma emblémával jelöl, én is ismertem, némileg másként ugyan, mint ő, bizonyos azonban, hogy alaposabban. Ismertem a női mellek két pólusát, nem könyvből, hanem valóságosan, s ha a kötéltáncos álma erre vonatkozik, bizony én is kötéltáncos voltam. Az álmát Tamás hamarosan elvesztette, és később én is.

Hétfőn azonban még minden rendben volt. Apám reggel elment dolgozni, anyám kiszellőztetett, beágyazott, végezte a dolgát. Tamás jókor bement az egyetemre, próbálta Sárát megkeresni, de nem találta. Mindenki a délutánra összehívott nagygyűlésről beszélt, mindenki mást tudott, hírek és feltételezé