Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Tamás Ferenc: A kötél táncos álma (elbeszélés)
Tamás Ferenc sek szétszálazhatatlanul keveredtek, izgatott volt az egész egyetem, mindenfelé csoportok tárgyalták az ügyet a szünetekben, de sokan az órákra sem mentek be, Tamás sem, hallgatta, mit beszélnek a többiek, várta a délutánt, Sárira gondolt, alig tudott figyelni arra, amit hallott. De aztán észrevétlenül átragadt rá is a többiek izgatottsága, vitatkozni kezdett, hevesen magyarázott, logikusan és szenvedélyesen érvelt, Sárinak szerepelt, neki akart tetszeni, aki nem volt ott, a beszéd lendületében olyan összefüggéseket világított meg, amelyekre maga sem gondolt soha korábban, de amelyeket a többiek is helytállónak tartottak, élvezte a tekintélyét, saját gondolatait, és örült neki, hogy félszegsége, ami mindig bosszantotta, eltűnt. Elfogulatlannak és magabiztosnak akart mutatkozni Sári előtt, természetes és könnyed modorban társalogni, de amikor végre találkozott a lánnyal, elhatározása semmivé foszlott. Sára szebb volt, mint amilyenre emlékezett, és ez megzavarta. A lány most csatot viselt kétoldalt a hajában, és ez kiemelte a homlokát, arcának arányosságát. Szerencsére ő nem volt zavarban, hoztam neked valamit, mondta, ez a legfényesebb gesztenye, amit valaha láttam, ugye, tetszik?, tedd el, a tied. Ekkortájt indult el a munkahelyéről Keleti Károly utcai lakásunk felé apám, és éppen akkor, amikor bátyám nagy örömére, hazaérkezett, kezdődött el a diákgyűlés a Műegyetem aulájában. Rengetegen zsúfolódtak össze, sokkal többen, mint szombaton, moccanni sem lehetett. Tamás érezte a lány lélegzését, a haja illatát. Testük összeért, ahogy helyet szorítottak valakinek. Olyan természetességgel simultak össze, mintha hónapok óta ismernék egymást. De nem tudtak egymással foglalkozni, a megbeszélés sodró lendülete nem adott erre lehetőséget.
