Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Duba Gyula: Levél a magányból (regényrészlet)
Duba Gyula Levél a magányból (Részlet a Téli áradás c. regényből) „Kedves Barátom, Gondterhelt! Milyen különös, uramisten, mióta ismerjük egymást, szinte az ős- és hőskorszakból, amikor a kisebbségi tudatformálás kezdetét vette s én először szólítlak barátomnak. Ennek bizonyára oka lehet, de nem tudom, mi?! így jött a toliamra, az ok tehát bennem, valahol az ösztöneim mélyén mocorog, ezért nem ismerem. Meg persze mostani életmódom is hozzájárulhat, ami pompázatosán és szörnyűségesen más, mint azelőtt, mindkét jelzőt vedd halálosan komolyan!, mert egészen másképp élek, mint egykor a városbaa Egykor™ rövid két-három hét, s mintha évtizedek választanának el a régi életemtől. Magam sem hiszem, hogy valóban csupán néhány hétről beszélhetünk. Bár amennyiben az idő a bennünk és velünk, általunk történő események folytonossága, tehát ahogy Borges mondja, az idő mi magunk vagyunk!, akkor bizony elmondhatom, hogy annyi minden, oly sokféle esemény történt velem, hogy évekről is méltán beszélhetnénk. Esendő és kisded történeteimet, melyek azonban szánalmas apróságuk ellenére is talán érdekelnek, még mindig elbizakodott vagyok, bár szárnyaimat napról-napra nyesegetem, beszámolómat tehát azzal kezdem, mintegy mai életem vázlataként, hogy a nyári konyhában s egyedül lakom. Magányomnak persze semmi értelme, a tiszta szobában is lakhatnék. Vagy együtt a szüleimmel! De nekem a szegényes különélés és magány kell, mely már-már mintegy számkivetés! Aminek persze megint csak semmi értelme s a gyakorlatban nem is érvényesül. Nekem azonban jól esik, vezeklek, gondolom néha pimaszul s így szemérmetlenül rászedem magam! Megteremtem a vezeklés és bűnhődés illúzióját. Szégyeld magad, képmutató! De ilyen hang csak néha szól bennem s azonnal ráripakodok, hallgass, nagyokos! Mit tudod te...?! Hogy mit nem tud, én sem tudom... Tehát a nyári konyha! Fehérre meszelt, kicsiny vályogépület, a talaj felett fél méter magas sötétkék csík övezi. Az egykori palócízlés maradványa a kék szín, négyszer négyméternyi bensőséges tér, lám, előírásos méretű, kerti házikó. A sarokban vén fekete vassparhelt, asztal két székkel, fiókos kredencféle szekrény és alacsony heverő, dikónak is nevezhetném, a fekhelyem. Szerzetesi cella, mondhatnám. Nyirkos szagok és hideg illatok, a nyári főzés bennrekedt szelleme. Egész nap tüzelek finom, kemény akácfával, a rengeteg tűzifát magam aprítom, fűrészelem és hasogatom. A favágás legfontosabb napi tevékenységeim egyike, anyámnak is jut a tüzelőfából bőven. A portánkról
