Irodalmi Szemle, 2000

2000/11-12 - Vörösmarty Mihály: Előszó (vers)

Kétszáz éve született Vörösmarty Mihály

VÖRÖSMARTY MIHÁLY Előszó

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.

Zöld ág virított a föld ormain. Munkában élt az ember, mint a hangya: Küzdött a kéz, a szellem működött, Lángolt a gondos ész, a szív remélt,

S a béke izzadt homlokát törölvén Meghozni készült a legszebb jutalmat,

Az emberüdvöt, melyért fáradott. Ünnepre fordult a természet, ami Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm- s reménytől reszketett a lég, Megszülni vágyván a szent szózatot,

Mely által a világot mint egy új, egy Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje; Hallottuk a szót. Mélység és magasság Visszhangozák azt. S a nagy egyetem Megszűnt forogni egy pillanatig.

Mély csend lön, mint szokott a vész előtt. A vész kitört. Vérfagylaló keze Emberfejekkel labdázott az égre, Emberszivekben dúltak lábai.

Lélegzetétől meghervadt az élet,

A szellemek világa kialudt,

S az elsötétült égnek arcain Vad fénnyel a villámok rajzolták le Az ellenséges istenek haragját.

És folyton-folyvást ordított a vész,

Mint egy veszetté-bőszült szörnyeteg. Amerre járt, irtóztató nyomában Szétszaggatott népeknek átkai Sóhajtanak fel csonthalmok közül,

És a nyomor gyámoltalan fejét