Irodalmi Szemle, 2000
2000/11-12 - Kovács András Ferenc: Rhapszódia három rajzolatban
Kétszáz éve született Vörösmarty Mihály Elhamvadt városokra fekteti. Most tél van és csend és hó és halál, A föld megőszült; Nem hajszálanként, mint a boldog ember, Egyszerre őszült az meg, mint az isten, Ki megteremtvén a világot, embert, A félig istent, félig állatot, Elborzadott a zordon mű felett És bánatában ősz lett és öreg. Majd eljön a haj fodrász, a tavasz, S az agg föld tán vendéghajat vészén, Virágok bársonyába öltözik. Üvegszemén a fagy fölengedend, S illattal elkendőzött arcain Jókedvet és ifjúságot hazud: Kérdjétek akkor azt a vén kacért, Hová tévé boldogtalan fiait? 1850 KOVÁCS ANDRÁS FERENC Rhapszódia három rajzolatban (Hódolat Vörösmartynak) PESTI NOCTURNE Mit sem ér a szók pazar zenéje! Illan, elhal, hull a pillanattal, Semmi ködbe tart, vak űrbe koppan — S tér-iszony, ha metrumok kopognak, Mint a járda hűlt kövén a léptek, Hol sietnek, hol meg elmaradnak, Mint közelgőn, s egyre távolodva. Hallgatózni, várni, míg bolyongó Csosszanások éjszakákba vesznek, S tétován a Váczi uczcza sarkán Árnyalak leng pára-köpönyegben, Mintha lyukgadt, hős malaczlopóban Jőne épp a játékszín heroldja Ismeretlen sors-tragoediából. ím, a mű utolsó aktusában Döngve lép a néma dráma bárdja:
