Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - NYELV ÉS ÉLET - Szabómihály Gizella: Törvény és gyakorlat(tanulmány)
Szabómihály Gizella pedig nyilván feltételezi az írott formát, vagyis a közigazgatási szerveknek biztosítaniuk kellett volna az érintett törvények lefordítását és talán kinyomtatását is. Erre azonban a jelen helyzetben is szükség volna, hiszen a lakosság szabatos és pontos tájékoztatása csak akkor várható el a hivataltól, ha rendelkezésére áll a szükséges törvények teljes szövegének adekvát fordítása. Egyébként a többi rendelkezés hátterében is az a gondolat húzódik meg, hogy az államigazgatásnak lehetőleg minél kevesebb gondja (és kiadása) legyen a törvény alkalmazásával38. Az 1999. évi nyelvtörvény a kisebbségi nyelvek kérdését az egyén, az állampolgár szemszögéből közelíti meg, rendelkezései azt sugallják, hogy a kisebbségi nyelvek használata magánügy. A hivatal e tekintetben általában passzív szerepet játszik, hiszen egyrészt a 7.§ 1) bek. értelmében a hivatalnokok nem kötelesek ismerni az adott kisebbségi nyelvet39, másrészt pedig csak akkor reagálhatnak kisebbségi nyelven, ha azt az ügyfél igényli. 210. A törvény néhány, értelmezési szempontból problémás pontjára az előzőekben már felhívtam a figyelmet, egy alapvető kérdésről azonban még nem esett szó: ez pedig az 1995-ös ún. államnyelvtörvény és a most elfogadott nyelvtörvény közötti kapcsolat. Max van dér Stoel javaslatára a kormánytervezetbe (módosított szöveggel) bekerült, hogy a kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvények előnyt élveznek az államnyelvtörvény megfelelő rendelkezéseivel szemben. A vitában az ellenzéki képviselők hevesen támadták az államnyelvtörvényt érintő passzusokat; Juraj Paška és Dušan Slobodník javaslatát — ti. hogy ezt a bekezdést töröljék — azonban kormánypárti képviselők is támogatták, így ez a rendelkezés a végleges szövegből kimaradt. Nem sikerült viszont az ellenzéknek megakadályoznia, hogy a parlament ne hagyja jóvá az államnyelvtörvény 10.§-ának hatályon kívül helyezését.40 Ez a cikkely az államnyelvtörvény megszegéséért kiróható pénzbírságra vonatkozott, s szlovák értelmiségi körökben is nagy vitákat váltott ki (Findra 1998); az alkotmánybíróság már idézett határozatában pedig ideiglenesen megtiltotta, hogy a kulturális minisztérium bírságot szabjon ki.41 A hivatalos álláspont szerint az 1999. évi nyelvtörvény lex speciális (1. a törvénytervezet indoklását), tehát előnyt élvez az államnyelvtörvénnyel szemben. A törvény szövegében viszont ez expressis verbis már nem jelenik meg; az l.§ 1. sz. jegyzete utal az államnyelvtörvény l.§ 4) bek.-re, mely szerint az államnyelvtörvény nem szabályozza a kisebbségi nyelvek használatát, arra külön törvények vonatkoznak. Driessen szerint (megjelenés alatt) az államnyelvtörvényben említett külön törvény éppen a kisebbségi nyelvhasználati törvény, tehát a két törvény eltérő „területeket” szabályoz. Az államnyelvtörvény említett l.§ 4) bek.-hez azonban ugyancsak kapcsolódik egy jegyzet, ez azokat a jogszabályokat sorolja fel, melyek érintik a szlováktól eltérő, így a kisebbségi nyelveket: Btk, Ptk, oktatási törvény, sajtótörvény, a Szlovák Televízióról és a Szlovák Rádióról szóló törvény, az ún. táblatörvény; vagyis az államnyelvtörvény ezeket tekinti a kisebbségi nyelvek használatát szabályozó speciális törvényeknek. Csupán az 1999. évi nyelvtörvény szövegére (esetleg a már említett belügyminisztériumi irányelvekre) támaszkodó, az indoklást nem ismerő tisztviselő számára mindebből csak az nyilvánvaló, hogy az 1999. évi
