Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - NYELV ÉS ÉLET - Szabómihály Gizella: Törvény és gyakorlat(tanulmány)
Törvény és gyakorlat nyelvtörvény az államnyelvtörvénynek egyetlen cikkelyét helyezte hatályon kívül, a többi tehát érvényben van. Ez a tény viszont a gyakorlatban bonyodalmakat okozhat.42 211. Az 1999. évi nyelvtörvény parlamenti vitája arra is rávilágított, hogyan látják a szlovák képviselők a kérdés nemzetközi szabályozását. A vitában az ellenzéki képviselők ezzel kapcsolatban leginkább az alábbi véleményeket hangoztatták: a kormánytervezethez (de még inkább az MKP-javaslathoz) hasonló „maximalista” jogi szabályozás a világon sehol sem létezik (pl. Román. Hofbauer, Správa 1999:556), sehol sem ismerik el a kisebbségi nyelvek hivatalos státusát, az Európai Unióba belépni kívánó egyetlen más állam sem enged meg magának ilyesfajta kísérletetet (pl. J. Zlocha, Správa 1999:583); az Európa Tanács és az Európai Bizottság felkért szakértői sem tudtak külföldi „alapanyagot” szolgáltatni egy olyan törvényhez, mely a kisebbségi nyelveknek a hivatali érintkezésben való használatát szabályozná (1. pl. Jozef Kálmán, Správa 1999325); stb. A szlovák kormánypárti képviselők nemzetközi példákat nem említettek, csak a Szlovákia által ratifikált nemzetközi szerződéseket, illetve azt, hogy a jelenlegi ellenzéki pártok képviselői is aláírták az 1996 szeptemberében Svájcban tartott nemzetközi tanácskozás közös nyilatkozatát, mely szerint minél előbb elő kell készíteni a nemzetiségi kisebbségi nyelvek hivatali érintkezésben való használatát szabályozó törvény tervezetét (a nyilatkozat szövegét 1. Priklerová 1999:23). A törvény egyik előterjesztője, Milán Knazko művelődési miniszter pedig többször is úgy jellemezte a tervezetet, mint amely nemzetközi viszonylatban is kísérleti jellegűnek számít. A kormányhivatalnak a jogharmonizációval foglalkozó intézete a kormány tervezethez fűzött állás- foglalásában csak azt állapította meg, hogy a tervezet nem ellentétes sem a Keretegyezménnyel, sem pedig a Chartával Érdekes módon a magyar—szlovák alapszerződésre az állásfoglalás szerzője nem utal, holott az „kétoldalúan meghaladja a sokat emlegetett európai standardokat" (Kovács 1996:163). Az állásfoglalásban a más országokban hatályos hasonló törvényekkel kapcsolatban ez olvasható: „Ami a nemzetiségi kisebbségi nyelvek használatának törvényi szabályozását illeti, az Európai Unió tagállamai közül Finnország, a társult államok közül Szlovénia említhető”43 Érdekes, hogy éppen két olyan államot említenek, ahol sokkal több nyelvi joguk van az ott élő kisebbségeknek, mint Szlovákiában. A különböző eredetű, létszámú és helyzetű európai kisebbségek nyelvinyelvhasználati jogait lehetetlen áttekinteni, s annak is tudatában vagyunk, hogy a kisebbségi jogok elismerésének szempontjából a nemzetközi szinten zajló normaalkotó tevékenység jelentősebb, mint az egyes államok belső jogalkotási folyamatai (Alfredsson 1998:27); a vonatkozó szakirodalom (Kovács 1996; de Varennes 1998; Stb) ismeretében azonban állíthatjuk, hogy a most elemzett törvény a szlovákiai kisebbségek nyelvhasználati jogait egy nemzetközileg éppen elfogadható, meglehetősen alacsony szinten szavatolja44. S hogy ez nem véletlen, mutatja a Regionális vagy kisebbségi nyelvek európai chartájának sorsa is: a Szlovák Köztársaság a közigazgatás terén (a Charta 10. cikkelye) az la/iv, 2b, 2g, 3c, 4a — tehát az államigazgatás szempontjából a
