Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - TUDOMÁNY - Polgár Anikó: Rákos Sándor és a 20. századi Lesbia-regény (tanulmány)
Rákos Sándor és a 20. századi Lesbia-regény már soha többé / egy zsarnoka se Catullusnak / egy zsarnoka se már ezentúl.” (59.—60. old.). A következő, az orvos Ravidust („aki gyógyít és gyilkos is egyben” — 60. old.) bemutató rész értelmezésekor Rákos zárósorai tolakszanak előre: „az istenek bár kegyesen megóvnák / ezt az elárvult beteg Rómát / tőled s egyéb mindenfajta csaló / orvosaitól" (60. old). A versnek a 40. catullusi carmenhez fűződő viszonyát vizsgálva megállapíthatjuk, hogy a névnek és egy motívumnak (az istenek helytelen megszólítása — „deus tibi non bene advocatus”) a kiemeléséről van szó, a két szöveg azonban nem mutat mélyebb rokonságot. Catullus arkhilokhoszi hangvételű gúnyverse nagyon sok játékos elemet tartalmaz, Rákos szövegében viszont a keserűség és a felháborodás a nyelvi és stilisztikai játékokat háttérbe szorítja, s a szöveg egészét a költői szférától a publicisztikai felé tolja el. Furius (a 11., 16., 23. és 26. Catullus-carmenek szereplője) a következő Rákos-epizódban megvádolja Catullust azzal, hogy „»nem tartozik Róma ennyi s ennyi (..) legnagyobb / költője közé«” (61 old) A tanulság most is adott: „Furiuskám hidd el kortársnak /költők seregéből tartós hitellel / a jókat is nehéz kiválogatni / hát még a nagyokat s nagyok közül / a legnagyobbakat” (uo.). Így a versben egy rosszmájú gúnyolódó fölényes kioktatásának vagyunk tanúi. Az alciklus legélénkebb darabja az utolsó. Nyilvánvalóan ezt is a Rákos-korabeli politikai helyzet ihlette, s szándékoltan keverednek benne az antik és 20. századi szerző korának kellékei. A versnek nincs egy konkrét catullusi előképe; utalás történik Egnatius nevével a 37. és 39. carmenre, a „versfaragó” kifejezéssel a 22 carmen Suffenusára, Mentula nevével a 94. carmenre, Caesar és mamurra említésével pedig az 57.-re és a 29-re. A vers a költői szólásszabadság és a zsarnoki cenzúra konfliktusát állítja elénk stadionban, s előzetesen felvilágosítják, hogy kiről mit szabad mondania, közben paradox módon a szólásszabadságot hangoztatva. A vers poénja (mely talán az egész addigi bravúros fejtegetést megkérdőjelezi), hogy a közvetítés során magát Catullust fogják a vadállatok elé lökni. (Ez utóbbi kijelentést azonban felfoghatjuk úgy is, hogy csak akkor következik be, ha Catullus valóban kimondja, amit gondol.) Rákos szemszögéből sajátos horizontösszeolvasztásnak vagyunk tanúi: a 20. századi magyar költő Catullusnak a korabeli Róma befolyásos személyei ellen írt verseit a 70-es, 80-as évek Magyarországának horizontja felől olvassa és értelmezi. Ez az értelmezés, ha nem is akar a klasszika-filológiai értelmezések elé tolakodni, de segít a hatástörténet fontosságának tudatosításában. Nem arról van tehát szó, hogy Rákos (költői) Catullus-értelmezését közvetlenül a Catullus-művek megértésében felhasználjuk, hanem arról, hogy tudatosítsuk: „abban a vélt közvetlenségben, melyben a [a történeti tudat] a műre vagy a hagyományra irányul, mindig szerepet játszik ez a másik kérdésfeltevés is — bár észrevétlenül, s így ellenőrizetlenül. Amikor a hermeneutikai szituációnkat egészében meghatározó történeti távolságból meg akarunk érteni egy történeti jelenséget, eleve alá vagyunk vetve a hatástörténet hatásainak.”26 A változatlan változó játékai című alciklus témái: a korrupció, az újgazdagok, a túlzott cicomázkodás, a pénzen vett családfa, a ranghajhászás, az idősebb és a fiatalabb generáció konfliktusa, a fiatalság romlottsága és a hősi kor letűnte. A
