Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Mács József: Töretlenül (Gyönyör József 80 éves)

Gyönyör József nyolcvanéves

Egyre beljebb járunk az őszben, a fák vetkőznek, téli álmukra készülnek, jócskán lehullatták már levelüket. Elkomorul a természet arca, ahogy Gyönyör Józsefé is, mert elfelejtkeztünk róla. A csehszlovákiai magyar irodalom lexikonába bekerült tömören élete és munkássága, amiből megtudjuk, hogy gyermekkorának néhány évét Franciaországban töltötte, majd Egegen járt iskolába (ahová megöregedni és az elmúlással szembenézni visszatért), s harminckilencben az ipolysági reálgimnáziumban érettségizett, aztán Pesten jogot tanult. Behívóval a zsebében az orosz frontra került, és sebesülten szovjet hadifogságba. De hogy ennél jóval izgalmasabb és regényesebb az élete, arról tavaly bizonyosodtam meg, amikor feleségemmel háromhetes beutalót kaptunk a gyügyi gyógyfürdőbe. Egeg karnyújtásnyi távolságra van Gyügyhöz. Gyönyör József közelsége nem hagyott nyugodni. Másnaponként elsétáltam hozzá. Mikor először csöngettem a házába, és kinézett a szép családi ház ajtaján, beszólt Lenke húgának:

— Mács Jóska van itt, az író!

Örömmel fogadott, ahogy én is örömnmei kerestem fel őt. Bevezetett a lakásba, a tágas előszobába, ahonnan dolgozószobájába nyílt az ajtó. Tömött könyvszekrény, a sarokban nehéz iratkötegek, televízió, családi és ifjúkori fényképek. Húga kávét főzött, Gyönyör József meg saját termésű vörösborát kóstoltatta meg velem, s a fotelba süppedve beszélgettünk. Inkább ő beszélt, én hallgattam. Az 1968—69-es merészségünkről, gimnáziumi éveiről, Budapestről, frontélményéről, megsebesüléséről és fogságba eséséről, s leghosszabban arról, hányszor kellett szembenéznie a halállal. Egyszer a klinikai halál állapotával is megismerkedett. A legkritikusabb pillanatokban azonban mindig hozzászegődött a szerencse, és életben maradt.

1945-ben tért vissza szülőföldjére, de csak 1955-ben kapta meg a csehszlovák állampolgárságot A Korponai Járási Nemzeti Bizottságon tartózkodási engedéllyel dolgozott Ezt azért tartom fontosnak megemlíteni, mert a kemény szlovák környezetben feszült légkör alakult ki körülötte, aminek következtében egy napon négy ismeretlen személy kereste fel Besztercebányáról. Igen barátságtalanul viselkedtek vele szemben Lepecsételték iratszekrényét, zárolták asztalfiókjait, s a termetre legkisebb, leghardasabb férfi keményen kioktatta őt arról, hogyan nyomták el a magyarok a szlovákokat. Mikor ő is megszólalhatott, visszautasította a vádakat, és feltűnt neki, hogy a harcias ember arcán megenyhültek a vonások. Barátságosabban nézett, és meglepő dolgot mondott:

— En a szókimondó magyarokat kedvelem, nem a meghunyászkodókat, gyávákat!

És a kíséretével kivonult a szobából! A váratlan, rajtaütésszerű látogatásból nem kirúgás lett, hanem előléptetés! A termetre alacsony, harcias embert Ondrej Klokocnak hívták. A kerületi nemzeti bizottság elnöke volt. Felvette Gyönyör Józsefet a hivatalába. Tizennyolc évvel később, 1968 tavaszán Gustáv Husák a szlovákokat intve azt írta a Pravdában, hogy történelmi lehetőség nem adódik gyakran, s ha kihasználatlanul marad, további éveket, évtizedeket kell várni! Gyönyör Józsefnek is lehetőséget kínált a hatvannyolcas esztendő! S élt vele. A cenzúramentes írás lehetőségét kihasználva tollával válaszolt a két gyönyörű esztendő kihívásaira. S felkészültségét a Nemzetiségi Titkárság