Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Mács József: Töretlenül (Gyönyör József 80 éves)
Gyönyör József nyolcvanéves szolgálatába állította. Ettől kezdve sokan személyesen is megismerhették őt. Neve többek számára fogalommá vált. Elhallgatásának okát nem értik, találgatják, mi történt vele. Nemrégen az Új Szó hasábjain Turczel Lajos kereste: hol él Gyönyör József, és miért hallgat? Gyönyör helyett válaszolom Turczel Lajosnak: Egegen él, és készül a halálára. Ugyanolyan méltóságteljesen, ahogyan élt, és ugyanolyan bátorsággal, ahogyan élete legnehezebb helyzeteiben is viselkedett Dolgozik egy újabb könyvén, de a halála előtt nem akarja megjelentetni Néhány részletet azonban felolvasott belőle. Házának ajtaját itthoniak és más országból érkezők nyitogatják Kíváncsiak arra az emberre, aki egyik könyvét ilyen címmel eresztette útjára.- Mi lesz velünk, magyarokkal? Kíváncsiak a véleményére, hogyan ítéli meg a szlovákiai magyarok életét tizenegy évvel a bársonyos forradalom után Mindenkit szeretettel fogad, de már nem akar szerepelni a nyilvánosság előtt Jön a pesti televízió, s dolgavégezetlen távozik Jön Magyarországról és Angliából a sajtó, nem tudják őt szóra bírni. Most kíváncsiak, amikor már nyolcvanéves, s egyre többször jut eszébe Ady Közel a temetőhöz című verse? „Nézem, nézem a temetőt: Itt van az ablakom előtt.” Ha eddig nem voltak kíváncsiak a véleményére, s a munkáját és a tanácsait sem igényelték, most már ne legyenek. Pedig, de tudott volna segíteni a magyar nyelvhasználati törvény kidolgozásában, hiszen évtizedeket töltött el a közigazgatásban. Senkinek nem jutott eszébe a személye. Mint ahogy az sem, mikor milyen születési évfordulójához érkezett? A kitüntetések és elismerések is elkerülték A huszonnegyedik órában közölte vele a Magyar Tudományos Akadémia titkársága: munkája elismeréseként Glatz Ferenc elnök úr Kemény Zsigmond-díjat adományoz neki Nem fogadta eL O nem az érmekért dolgozott! Pedig oroszlánrésze volt abban, hogy a pártállami évek utolsó esztendeiben nem kényszerítették ránk az alternatív oktatást, magyar községeink és kisvárosaink nevének kizárólag csak szlovák nyelvű használatát! Akkor még a Nemzetiségi Főosztály alkalmazottja volt Ő az elismerést nem Magyarországtól várta elsősorban, hanem tőlünk szlovákiai magyaroktól. Felelősséggel védelmezte az érdekeinket Ma is valamennyiünkért dobog a * szíve, mint magasba törő templomtornyok harangja, legújabb könyvének kéziratát mégsem akarja megjelentetni, mintha attól félne, hogy visszhangtalan marad, hiszen őt, a szerzőt, már régen elhantolták a feledés temetőjében Kedves Gyönyör Jóska barátom, október 25-én töltötted be nyolcvanadik életévedet De vajon közéletünk megannyi értékes embere tudja-e? Keresik-e a könyveidet, olvassák-e, merítenek-e belőlük erőt a talán soha véget nem érő küzdelmeinkhez? Mindegyikben jól kiolvashatóan ott van, amire iskolás korunkban Vörösmarty Mihályunk versével tanítottak: „Nincs veszve bármily sors alatt, Ki el nem csüggedett!” Sokunk szívében élsz, sokan tisztelettel és szeretettel gondolnak rád, s nyolcvanadik születésnapodon azt kívánták neked, éltessen az Isten még sokáig jó erőben, egészségben, meg hogy a Miatyánk szavaival bocsáss meg az elfeledőidnek... Mács József
