Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - JUBILÁNSOK - Fonod Zoltán: Egy 65 éves fiatal költő információs bankja (beszélgetés)
A 65 éves Tőzsér Árpád köszöntése olyan sikeres fordulat, mint a Genezis volt. De hát a fordulatok mindig az időben mutatják meg létüket, igazi természetüket. * A Mittel-jelenség valóban új korszakot jelentett munkásságodban. De Mittel úr nemcsak szimbólum nálad, hanem maszk is. A találgatásokkal ellentétben — bevallásod szerint — nem Zbigniew Herbert Cogitója volt számodra a példa, hanem Kálnoky László Homálynoky Szaniszlója. Az alakcsere, a próteuszi alkat megjelenítése, a kalandozó szellem kiteljesítése volt számodra a fontos vagy egyfajta kiábrándultság, relativizmus költői megfogalmazása? Van ebben az alakmásban valami a citoyen-ember eszményeiből és csalódásaiból is? — A kérdéseidben válaszok is vannak. Nem egy interjúmban elmondtam már, hogy a Mittel-versek a korábbi Közép-Európa-elképzeléseim paródiái. S hogy míg komolyan vettem a Közép-Európa-eszméimet, addig a kutya sem figyelt föl rájuk, de amikor kétségbeesésemben el kezdtem önmagamon, azaz a megszemélyesített Közép-Európán gúnyolódni, egyszeriben sikeres lettem. A kezdet kezdetén tehát volt a csalódás, aztán jött a kiábrándulás, és — Homálynoki Szaniszló! A többit, az alakcseréket, a kalandozás szenvedélyét, a relativizmust aztán már a látszólag torz, kötetlen forma hozta magával, a szövegalkalom megszülte a maga tolvaját: a citoyen-ember paródiáját, egyszóval Mittel urat. * Másként írnak ma verset a költők, mint korábban. Szerinted mi változott meg? — Igen, másként írnak, de ez a másként nem mindig válik a vers javára. Ha, mondjuk, a nyelv is négydimenziós, mint a tér, akor a mai költészet csak három nyelvi dimenzióval dolgozik, az a kiterjedése hiányzik, amelyben a jelentés éppen jellé válik, vagy másként fogalmazva: a mai versnek a köldökzsinórja hiányzik, amellyel az emberhez, s egyáltalán az alakuló létezéshez kötődne, s amelyen keresztül a megújulásához szükséges impulzusokat kapná. A mai költő készpénznek veszi Gadamert és Wittgensteint, akik szerint a nyelv világtapasztalat, s a nyelv világán túl nincs értelmezhető világ, egyszóval a mai költői nyelven nem lehet kimondani a teljes embert, kozmikus fekete lyukak tátongnak az olyan korábbi fogalmak helyén, mint a szerelem, szeretet, család, élet, halál, s ennél fogva a mai vers többnyire steril. A mai költő a világszerűséget lekezeli, valami versen túlinak tartja, s nem látja, hogy a költő igazi feladata a világszerűséget szövegszerűséggé, formává, esztétikummá alakítani. * A költő soha nem is akart másmilyen lenni, mint világszerü és szövegszerű... Az egyszeri és kimondhatatlan ma is izgatja a költőket? — Nem izgatja. Mindent benne tudnak a nyelvben, ennél fogva a nyelven és emberen túli, a rejtélyes, a metafizikus nem lehet tárgya a versnek. * Mi a fontosabb a költő számára: a valóság, a képzelet vagy a szöveg? — A mai költő a valóságot a képzelet tartományába utalja, s tulajdonképpen
