Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - KEGYELET - Búcsú Csontos Vilmostól
Búcsú Csontos Vilmostól Volt napszámos, részarató, majd kitanulta az épület- és bútorasztalos szakmát, évekig segédként, 1936-tól asztalosmesterként dolgozott. Művelődésre, költői ambíciói kiteljesítésére csak autodidakta módon, szabadideje rovására volt lehetősége. Nyomasztotta azonban szellemi horizontjának szűkössége, szívós eltökéltséggel pótolni igyekezett az iskola hiányát. Idővel széles körű olvasottságra, irodalmi tájékozottságra tett szert. A hiteles és hatásos költői szóért mégis keményen meg kellett küzdenie, amelynek nyomai legtöbb versén mindvégig fellelhetők. Lírájában, az autodidaktákra jellemzően, rendkívüli szoros a kapcsolat a versalany és a valóság, a versképző ihlet forrása között. Csaknem minden sora önvallomás, szinte kizárólag önmagát és közvetlen környezetét írja, egész életútja nyomon követhető verseiben. Nem véletlen, hogy méltatói nemegyszer tematikai egyhangúságot, szemléleti sztereotípiát vetettek szemére, s a „szelídség, szerénység és érzékenység” túltengését kifogásolták a keménység, a harcias kiállás, a forradalmiság rovására. Az mindenesetre tagadhatatlan, hogy Csontos költészete néhány motívumkor kiemelésével rendszerezhető. Túlnyomó többségben a gyermek- és ifjúkort, a felnőtté válás küzdelmeit felidéző nosztalgikus emlékképek, az idő múlásán, az öregedés elkerülhetetlenségén és romboló hatásán töprengő gondolatok jelentik számára a versképző ihletet. Igen frekventált motívumkor a szülőföldhöz, a szeretett tájhoz és népéhez fűződő érzelmeit, töretlen hűségét és ragaszkodását tükröző képek, hangulatok, vallomások, továbbá a családi és közösségi kapcsolatok vigasztaló melegét, az emberiség által a megélhető és felfogható vonatkozásait és gondjait „időbe véső” lírai megnyilatkozások. Első költői lépéseit mostoha körülmények között, a fizikai munka szüneteiben, a pihenés ritka óráiban tehette meg. A magyar klasszikusok (Petőfi, Arany), a magyar népköltészet, ill. az ún. magyar nóta, később Ady, pontosabban, annak epigonja, Gyóni Géza nyomán kezdett verselni. Különösen Petőfi helyzetdalai, életképei, valamint a magyar nóta sztereotípiái hagytak nyomot eszköztárán. Már kezdetben kialakultak verseinek gyakori jellemzői: a vershelyzet többnyire leírásos rögzítése, az ihletet kiváltó hangulat-gondolat kifejtése, majd a vers poénszerű lezárása az üzenet vagy tanulság megfogalmazásával, s mindez hagyományos, rímes-ritmusos, a népdalokra emlékeztető versformában. Eleinte iskolai füzetekbe gyűjtötte verseit. Nyomtatásban először 1929-ben láthatta nevét. A Bars című regionális lap közölte az Egy pillanat című versét. A megyei hatókörű lap irodalompártoló főszerkesztője, Dr. Kersék János karolta fel a falusi verselőt, az ő kezdeményezésére jelent meg Csontos első kötete is, a szerző magánkiadásában. A Magyar ugaron (1932) címen megjelent kötet gyér visszhangot keltett. Boross Béla méltatta jóindulattal a Magyar Tanítóban. A fiatal költőt mégis fellelkesítette megjelenése, bár négy évig törlesztette a nyomdaköltséget. A régoóban ismertté vált a neve. A korabeli, többnyire műkedvelő zeneszerzők és karnagyok (Szovátai Hajdú Ernőné, Várady Aba Károly, Mihola Gyula stb.) több versét megzenésítették, melyek dalversenyeken díjakat nyertek, növelte a szerző népszerűségét és önbizalmát. Megismerkedett Rév József költő-újságíróval, aki a Garam mentén élő költők számára megrendezte a Szlovenszkói költők estjét. A sikeres rendezvény anyagából állt össze az Üzent a föld (1934) című angológia, amely
