Irodalmi Szemle, 2000

2000/9-10 - KEGYELET - Búcsú Csontos Vilmostól

Búcsú Csontos Vilmostól

Agárdy Zsigmond, Csontos Vilmos és Sass Vilmos verseit tartalmazta a szerzők kiadásában. Ez már szélesebb publicitást kapott, Antal Sándor a pozsonyi rádióban, Szombathy Viktor a Magyar írásban ismertette. Csontos költőnek érezhette magát, fejlődése sikeresnek és folyamatosnak ígérkezett. Alkotói körülményei ugyan nem javultak, de verstechnikája, formai megoldásai fegyelmezettebbé, képi eszközei, nyelve kimunkáltabbá, művészibbé vált. Ezek a biztató jegyek nyomon követhetők az ugyancsak saját kiadásban megjelenő, Üzentek értem (1936) című kötetében.

Megismerkedett a népi írók mozgalmának eszmeiségével, társadalmi-művészi célkitűzéseivel. A bécsi döntést követően személyes kapcsolatba került a „fekete bojtárral”, Sinka Istvánnal és másokkal. Hatásuk nem annyira formai, mint inkább tematikai-szemléleti vonatkozásban érvényesült. Elég fellapozni a Tovább kell menni (1941) című kötetét, hogy erről meggyőződhessünk. Ez a kötet, melyhez Szombathy Viktor írt tartalmas előszót, lezárja Csontos Vilmos költői életútjának első szakaszát.

Fejlődésének további folyamatát megzavarták az itt nem részletezhető történelmi események. A visszacsatolást követő politikai-társadalmi regresszió, az általános csalódás, Magyarország hadba lépése, a SAS-behívó és frontszolgálat, a háborút követő magyarüldözés stb. szinte torkára forrasztották a költői szót. Csak elvétve adott hangot keserűségének, felháborodásának, ritka oldottabb hangulatainak. A Beneshez (1947. okt. 18.) című versében, mely kéziratban terjedt, a nemzetiségi elnyomás, a gyűlölet, a jogfosztottság, az erőszakos ki- és feltelepítés ellen tiltakozik. Hosszú évekig hallgat vagy az asztalfiókjának ír. Csak a szlovákiai magyar sajtó és irodalom fokozatos újjáéledése után aktivizálódik. Néhány versét eljuttatja Fábry Zoltánhoz, aki a Csemadok havilapjának, a Fáklyának továbbítja. Itt jelenik meg öt verse 1954 decemberében. Ezzel az eseménnyel kezdődik Csontos költői tevékenységének második, haláláig tartó korszaka.

Ettől kezdve folyamatosan publikál, szinte minden hazai magyar lapban jelennek meg versei. Hamarosan terjedelmes válogatás jelenik meg 1930-1955 között írt verseiből Kell itt a szó (1956) címmel. Ez jelenti számára a hivatalos visszatérést az irodalomba. A kötet jól tükrözi a költő küzdelmes életét, híven jellemzi emberi és művészeti útját, sorsa fordulatait, eltökélt harcát a művészi kiteljesedésért. Demonstrálja a költői életmű első szakaszának fontosabb eredményeit, értékeket és fogyatékosságokat egyaránt. Mindenekelőtt töretlen hűségét és ragaszkodását a tájhoz és népéhez, amelyből származott, amelytől elszakadni soha nem tudott a kecsegtető lehetőségek ellenére sem. Élete és művészete eltéphetetlenül gyökerezik a Garam mente földjében és népében. Az elszakadás a pusztulással lenne egyenlő számára: „...itt maradtam / Köztetek szépen, szegényen/ Testvér parasztok, árva népem. / Veletek vagyok viharverten, / Sorsvállalón, hitben töretlen./ S ha az utam végére értem, / Hogy miért volt úgy — meg se kérdem ” vallja egyik versében.

Ezt a hűséget és ragaszkodást, együttérzést tanúsítják további kötetei is. Eleinte az ötvenes évek kultúrpolitikai elvárásainak, kötelező optimizmusának, az átkos múlt és a fényes jövő konfrontációjának szellemében, meglehetősen sok frázis és kincstári lelkesedés kíséretében születnek versei (Hiszek az