Irodalmi Szemle, 2000
2000/9-10 - KEGYELET - Búcsú Csontos Vilmostól
KEGYELET Búcsú Csontos Vilmostól A búcsúzó huszadik század utolsó évtizede nem volt kegyes a szlovákiai magyar írókhoz, valósággal megtizedelte közösségüket. Kulcsár Tibor, Mikola Anikó, Talamon Alfonz, Rácz Olivér, Simkó Tibor, Varga Erzsébet, Veres János, Ordódy Katalin után újabb fájdalmas veszteség érte soraikat: az idősebb nemzedék két közismert tagja — Csontos Vilmos és Verseghy Erzsébet — távozott az élők sorából. A szlovákiai magyar élményköltészet, a népi ihletésű lírai realizmus, a hagyományos költői formák egyik legkitartóbb, legkövetkezetesebb képviselőjét, Csontos Vilmost alig egy hónappal kilencvenkettedik születésnapja előtt érte a halál. Utolsóként hunyt el azok közül, akik már az első kisebbségi sors idején, a két háború közötti időben kötetekkel bizonyították jelenlétüket, költői elhivatottságukat. Csontos kezdettől fogva küldetésként élte meg a költészetet. Gyakran hangoztatta meggyőződését, hogy a költő meghatározó feladata „naponként rátalálni a szenvedésre”, s eldalolni a némán szenvedők helyett. Odafigyelni a szűkebb és a tágabb környezetre, a közösség problémáira, a gondokra, bajokra, szenvedésekre és kopár örömeire egyaránt. Soha nem akart más lenni, mint falusi költő, a falu emberének dalosa, aki osztozik osztályos társai örömében- bánatában, s költői formába önti a számukra kifejezhetetlent. Soha nem engedett a csábító hívásoknak, s már a pályája elején megfogalmazta ars poétikájának ezt a mozzanatát: „Bocsássatok meg, mást nem tehetek./ Azokhoz szólok, akikkel megyek / Falu porában, s kiket szeretek/ S viszont szeretnek, s meg is értenek. / Bocsássatok meg, miattuk vagyok. / S vállalom az áldozatot: / Az érthető szót, mit úgy mondhatok, / Hogy szíveikhez eltalálhatok...” Haláláig hű maradt elveihez és bölcsőhelyéhez. Élete és műve az álhatatosság és a rendíthetetlen hűség példája. Csontos a Garam alsó folyása mentén született, az álmos Szikince partján, azon a vidéken, amely Gyurcsó Istvánt, Lovicsek Bélát, Duba Gyulát, Ozsvald Árpádot, Ordódy Katalint, Mikola Anikót, Grendel Lajost, Varga Imrét adta a szlovákiai magyar irodalomnak. Garamsallón látta meg a napvilágot. Szülő- és felnevelő faluját negyvenévesen hagyta el, házassága révén egy közeli faluba, Zalabára költözött, ott élt haláláig. Csontos a paraszti szegénységből jött, szellemi fejlődését, költői kibontakozását súlyosan retardálta az a tény, hogy sorsa megfosztotta az iskolai művelődés lehetőségétől. Öt elemi elvégzése után kenyérkeresetre kényszerült.
