Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: Az Új Symposion nemzedéke Szemelvények
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM helyett) című költeményében, huszonhárom esztendős korában s a hajdani fenegyerek az elmúlt három évtizedben is gyakran meghökkentette olvasóit. S mindezek ellenére, mára, Tolnai Ottó költészete, úgy tűnik, beérett. Ezt látszik legalábbis bizonyítani a tény, hogy az ő válogatott verseit tartották érdemesnek megjelentetni elsőként a jugoszláviai magyar költők közül. S Tolnaival az avantgardista jugoszláviai magyar költészet is kiharcolta helyét a pesti könyvpiacon az erdélyi, a nyugati és a jugoszláviai magyar próza után. Tolnai költészete nemcsak a hagyományos vers híveinél váltott ki ellenkezést, maguk az avantgárd méltánylói is fenntartásokkal éltek és élnek Tolnaival szemben, még a szűkebb Új Szimposion-isták közül is többre tartva például Domonkos István költészetét, mint az övét, s magunk is azok közé tartozunk, akik Tolnai verseit inkább ösztönző erejük miatt értékelték, mint lírai minőségük miatt. A hajdani véleményt nem változtatta meg a mostani Válogatott versek sem, de jócskán módosította. Tudniillik, való igaz, hogy Tolnai értéke a mai magyar líra rendszerében elsősorban abban rejlik, hogy segített leküzdeni a magyar líra hagyományosan erős romantizmusát. Hogy miről van szó voltaképpen, azt egy jellemző példával tudnám érzékeltetni. Hajdan, az én korosztályom legalábbis úgy vélte, hogy Juhász Ferenccel és Nagy Lászlóval kezdődik a magyar költészet új korszaka, hogy ők lesznek az első modern magyar költők. A gyakorlat azonban azt bizonyította, hogy úgy Juhász, mint Nagy László, amellett, hogy megújították a magyar lírát, valójában megmaradtak romantikus költőknek, s Juhász újabb verseinek mindent elborító retorikájával alighanem kiérdemli az utolsó romantikus magyar költő titulusát is. Nem így Tolnai. A Vidéki Orfeusz címet viselő válogatott versek tanúsága szerint ő elejétől végig kitartott a vállalt stílus mellett, s hogy a magyar költészet (de nemcsak a költészet, hanem a próza — lásd Esterházy műveit!) újabb nemzedékei immár véglegesen rátértek (rátérhettek) a korszerű útra, abban Tolnainak (a magyarországi Tandori, Oravecz és Marsall, az erdélyi Szilágyi Domokos vagy a nyugati Bakucz József s a Műhelyesek mellett) oroszlánrésze van. A telitalálat című Vidéki Orfeusz egyértelműen bizonyítja ezt. III Gyökérrágó „egy marék elhasznált vakut dob utánam / megörökítelek mondja / van egy trópusi állat mondom a gyökérrágó / bőre akár az üveg / meccs közben is felfúr a teniszpályákon / ha teljesen láthatóvá leszek / mint a biótiai hiúz röntgenszemében / ha már csak zsigereim üvegcsimbókjai / villantják egymást csilingelve / boldogan vakulok” A jugoszláviai magyar irodalom immár középnemzedékének egykori fenegyereke, Tolnai Ottó újabb „verses” kötetét különös érdeklődéssel vártuk, hisz nemrég válogatott kötettel jelentkezett ( Vidéki Orfeusz) s a válogatottgyűjteményes kötet mindenképpen cezúrát jelent egy-egy költő pályáján, ami azután jön, az új ég és új föld. Tolnai esetében ráadásul ez többszöröse is így van, mert a Vidéki Orfeusz,
