Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - KORTÁRS MAGYAR IRODALOM - Cselényi László: Az Új Symposion nemzedéke Szemelvények
KORTÁRS MAGYAR IRODALOM úgy érzem, szerencsés vállalkozás volt, a külön-külön kötetekben megjelent fenegyerekkorszak kinövéseit lenyeste az idő s a pesti szerkesztő, lássuk hát, mivel lep meg az új Tolnai, s meglep-e egyáltalán? Meglepett. A Gyökérrágó két ciklusból áll. Az első, amelyből idézetünket, a címadó szöveget is vettük, az aperszűk zanzák, képaláírások táviratok címet viseli. Ez lényegében hosszabb-rövidebb versek, szövegek gyűjteménye, a kötet érdektelenebbik fele. A második fele viszont a bukolikák címet viseli. S ez a meglepetés. „tegnap az egyik üsző került sorra attilával vajdaság la fontainjével a csigák és nyulak szakértőjével asszisztálltunk a böllérnek nem árt ha atti is átkvalifikáltat ja magát az állatot felhúztuk fel feszítettük a diófára fiam az éhes varjakkal szarkákkal fenn gubbasztott a legtetején a tyúkok cuppogva csipkedték az alvadó vért a böllér bontotta nyúzta az állatot mondta emeljem fel a farkát kevés a szalmánk súlyosan csimbókosak az állatok felemeltem s abszolút karcsúvá köszörült késével farkaalját a vagina sikított fel a hátam megett atti vajdaság la fontainje minden vagináért csőkért kár gondoltam én is míg a böllér vizslámnak dobta s az mint gázálarcot hegyes orrára húzta" Aligha tudnánk a fikarcnyi Kar címet viselő szövegnél többet érzékeltetni Tolnai „bukolikáinak” hangulatából. Tény, hogy költőnk vaskövetkezetességgel folytatja jó negyedszázada megkezdett útját, a magyar líra depoetizálását. Tény, hogy a „bukolika” kiválóan alkalmas műfaj egy ilyen műveletre, hisz köztudott, hogy ez az idill klasszikus műfaja. S íme, láttuk, a Tolnai-féle „idill”-t, teljes pompájában. Tolnai Ottó a „Vidéki Orfeusszal” lépett a magyar költészet élő nagyjainak a sorába. A Gyökérrágó című kötet, különösen pedig annak „bukolikák” című ciklusa bebizonyította, hogy okkal jutott az élvonalba, helye továbbra is biztosított legjobb költőink között. Ladik Katalin: Kiűzetés „Lebeg a tükör gyűrődéseiben, / Visszatér a tett színhelyére. / A műtárgy szembenéz vele: / Szíve olyan, mint a tőr és a háló, / Kezei pedig, mint a kötelek. / Agyongyötört, kopár testében /Elszakad az ezüst kötél./Beletörik a kerék a kútba. / Lehúzza róla a szépséget, hogy recsegjen. / És ha kopár, csak akkor jó és tavasz ha jön sietve / Eltakarítani a halál tükörcserepeit.” Lehúzza róla a szépséget — ez e bizarr versnek a címe, s a kiváló jugoszláviai magyar költőnő Budapesten megjelentetett, válogatott verseket tartalmazó kötetének (Kiűzetés) utolsó ciklusában (Bukott angyalok 1980— 1985) található. De bárhol lapozzuk föl a 180 oldalnyi verseskönyvet, mindenütt ilyen és ehhez hasonló bizarrságokra bukkanunk. Már maguk a cikluscímek (eredetileg legtöbb esetben az eredeti kötetek címei) is ezt a szürrealista-ab- szurdoid életérzést sugallják: Ufó party — Elindulnak a kis piros buldózerek — Mesék a hétfejű varrógépről — Inkarnált bábjátékosok — A parázna söprű — Homo galacticus és a már idézett Bukott angyalok. Kicsoda Ladik Katalin? Először sztriptízzel egybekötött versprodukcióval
