Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - A HETVENÉVES SZEBERÉNYI ZOLTÁN KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: „A műfaj szerelmese lettem...” Beszélgetés Szeberényi Zoltánnal
A hetvenéves Szeberényi Zoltán köszöntése tatásához némileg hozzájárultam, mert meggyőződésem — az érintettek közül többen tudomásomra is hozták —, az írók számára a kritika többnyire falra hányt borsó, esetleg eső után köpönyeg. * Sanda gyanúm szerint Te kivételes helyzetben vagy. Nem bántottak azért, mert Arcok és művek címmel 1988-ban negyven szlovákiai magyar író portréját adtad ki (a Csemadok jelentette meg), s azért sem, hogy most portréesszék formájában lényegében az 1945 utáni irodalmi fejlődésről adsz korrekt, hatásos körképet. Mellesleg: Görömbei András irodalomtörténete (1982) nem kerülhetett terjesztésre, s jómagam is a budapesti Akadémiai Kiadónak köszönhettem, hogy 1993-ban megjelent a két világháború közötti kisebbségi irodalomról írt munkám. Szlovákiai terjesztésére azonban csak elvétve került sor... — Az említett könyv kereskedelmi hálózatba nem került, a Csemadok terjesztette helyi szervezetei révén. Az irodalomnépszerűsítők, a pedagógusok körében azonban igen hasznosnak bizonyult, némileg pótolta az akkor még hiányzó irodalmi lexikont, a nem létező irodalomtörténeti összefoglalást. Az íróportrék eredetileg Tóth Elemér felkérésére készültek, a Tábortűz ifjú olvasói számára. Az olvasók zsenge kora és a két gépelt oldalnyi terjedelem meghatározta az arcképcsarnok szempontjait, stílusát, szemléletét. A Csemadok már a felnőttek számára átdolgozva, kiegészítve jelentette meg 1988-ban. A meglepően kedvező recepciója ellenére sajtóvisszhangja alig volt. Csupán Dusza István ismertette az Új Szóban, Tóth László pedig lefitymálta a Nyomkeresőkben. Pozitivista, a szerző színvonalán aluli munkának minősítve. A pedagógusok érdeklődése nyomán a rendszerváltás után is megjelent a besztercebányai Módszertani Központ gondozásában, két kötetben, alaposan átdolgozva és kiegészítve, most már kifejezetten a magyartanárok és tanítók elvárásaihoz igazítva. Balázs F. Attila, az AB ART Kiadó irányítója felfigyelt az aránylag alacsony példányszámban terjesztett brosúrákra, s újbóli átformálás, kibővítés feltételével vállalkozott a kiadására. A két kötetre tervezett, a korábbi kiadványokból csak az alapötletet, a portréesszé korszerűbbé csiszolt műfaját és informatív jellegét megőrző, immár kritikai-irodalomtörténeti léptékű és igényű változat első része — Magyar irodalom Szlovákiában 1945—1999 címen — az év elején látott napvilágot. A kötet szerepelt az Ünnepi Könyvhét kiadványai között. Egyéb visszhangjáról nincs tudomásom. Ebben azonban, tekintettel irodalmunk, kritikánk mai állapotára, nincs semmi meglepő. * A kisebbségi irodalom egy kissé mindig „bozót” volt. A harmincas évek tájékán talán Féja Géza fogalmazott így. Mennyire él — szerinted — ez a „bozót" elmélet napjainkban a szlovákiai kortárs magyar irodalom esetében? — Megvallom, nem egészen világos számomra, hogy Féja pontosan mit akart kifejezni a „bozót” irodalmi vonatkozású fogalmával. Ha ezzel a metaforával a szervezetlenségre, a széthúzásra, a létfeltételek hiányosságaira stb. utal, akkor azt kell mondanom, hogy a mi kisebbségi irodalmunk fennállásának egész ideje alatt ezek a jelenségek kisebb-nagyobb mértékben
