Irodalmi Szemle, 2000

2000/7-8 - Gion Nándor: Disznóvér és Dugóhidi Anita (elbeszélés)

Disznóvér és Dugóhidi Anita

fuvarozásra. Egyre csüggedtebben hallgattam, csak annak örültem, hogy a részletes információk után elvezette a vizslát, így elalvás előtt olvashattam egy kicsit.

Az egyik éjszakán azonban sápadtan érkezett haza Dominika.

— Ilyet még nem tapasztaltam — mondta szinte remegő szájjal. — Ilyen emberrel még sohasem találkoztam.

— Olimpiás kardvívó vagy agysebész az illető? — szellemeskedtem fásultan.

— Feltehetően hentes. A vérről mesélt nekem. Azt mondta, hogy ő már rengeteg vért ontott, és számára nincs különbség embervér és disznóvér között. És mindezt mosolyogva mesélte, tulajdonképpen imponálni akart, mert közben a combomat simogatta. Ilyen udvarlást még nem értem meg.

Egyszerre nagyon éber lettem.

— Felírta a nevét és a rendszámot?

Dominika egy papírlapot nyújtott át.

— A nevét nem adta meg. De a kocsi rendszáma itt van, és megadta a mobiltelefonja számát. Arra kért, hogy hívjam fel, okvetlenül találkozni szeretne velem, bármikor ingyen beülhetek az autójába. Kényelmes, nagy autója van, de én a közelébe sem megyek többé.

Igyekeztem higgadtan és csillapítóan viselkedni.

— Nyugodjon meg — mondtam. — Vigye innen azt a horkoló ebet, sétáljanak egyet az utcán, aztán térjenek nyugovóra. Átmenetileg felfüggesztjük a taxisok tanulmányozását.

Dominika kissé értetlenkedve eltávozott a vizslával, én meg felhívtam Leonyidot, és csak annyit mondtam a telefonba:

— Azt hiszem, hogy megvan az illető.

Most is kimérten és udvariasan válaszolt, mintha éppen az én hívásomat várta volna a sötét éjszakában, éjfél után.

— Holnap felkeresem magát. Mikor mehetek?

— Délelőtt dolgozom, és újságot olvasok — mondtam én is kimérten. — Ebéd után kettőtől ötig alszom.

— Hatkor megfelel?

— Meg.

Pontosan hatkor becsöngetett, elmondtam neki Dominika történetét, és átadtam a feljegyzéseket.

Leonyid bólogatott a papírlap felett, aztán elnézést kért, és telefonált valakinek, lediktálta a taxi rendszámát és a mobiltelefonszámot. Ezután hallgatagon ültünk vagy negyedóráig, talán húsz percig, akkor jött a visszahívás. Leonyid újból bólogatott, lerakta a kagylót, és elismerően azt mondta:

— O az. Maga kiváló analitikus érzékkel megáldott művészember. Nagyon köszönöm...

Nem tudta végigmondani hálálkodását, mert ahogyan az az életben történni szokott, és ahogyan elmondva vagy leírva leginkább hihetetlenül hangzik, újabb fordulat következett. Hangos dübörgéssel egy kamion állt meg a házunk előtt. Az ablakhoz ugrottam, a nagy teherautóból Szelim Ferhátovics kászálódott ki. Érthetően ideges lettem.