Irodalmi Szemle, 2000
2000/7-8 - Czibor Zita: A borostás férfi visszatér (bűnügyi történet)
Czibor Zita Anderson és a felesége egymásra néztek, hitték is, nem is a sztorit. Ami Maggiet illeti, ő Sanchez szemeit fürkészte, és úgy döntött, ez egy tisztességes ember. Végül is manapság mindenki úgy él, ahogy tud, de ez a férfi soha nem bántaná sem őt, sem az apját. Jól döntött. Ilyesmiket gondolhattak Andersonék is, mert szállást és orvosi ellátást ajánlottak az idegennek. Az orvosi ellátást a „beteg” kihagyta volna, minél kevesebben látják a környéken, annál jobb, de nem bújhat ki alóla, nem bánthatja meg ezeket az embereket. Tetszett neki a lány 70-es éveket idéző rövid, vörös haja, a zöld szőnyeg és az a rokonszenv, amit gyanús külseje ellenére keltett a háziakban. Tudta magáról, hogy alapvetően jó ember, és szerette, ha ezt mások is észreveszik. ín A vacsoránál elég különös dolgok történtek. A rádióból szólt a „Magic Monday”, úgy látszott, ez mindenkinek tetszik. Aztán kiderült, hogy mégsem. — Az is hétfőn történt, hogy kukoricát vetettünk, emlékszel, Irene? — Emlékszem, Thomas. És hétfőn volt az is, amikor megmondták hogy a kukoricát nem tudják eladni. — Ez mikor történt? — kérdezett közbe Sanchez. — Ó, elég régen már. Talán tíz éve? Maggie akkor ment középiskolába. De tudja, azóta nem tudunk egyenesbe jönni. — Nem mintha nem lenne meg mindenünk, de Maggie-nek még nincs, és szerettük volna gazdagabb útravalóval elbocsátani — szabadkozott rögtön Mrs. Anderson, és sajnálkozva a lányára nézett. Sanchez is ránézett, és azt hitte, rögtön lefordul a székről nevettében. Maggie vörös volt a visszafojtott dühtől. A férfi tudta, miért. Úgy beszéltek róla, mintha ott sem lenne, elárulták, hány éves, mikorra tervezték, hogy férjhez menjen, és mindezt egy idegen előtt. Mert bár velük vacsorázik, ő mégis egy idegen, és Maggie-nek kellett volna mindezt elmondania, ha el akarta volna mondani. Thomas Anderson szelíden le is torkolta a feleségét: — Ugyan, Irene, Maggie tudja, mit akar, csak nem mindig mondja el. Gondoskodik ő arról a bizonyos útravalóról. — Tudom, Thomas, hogy ti ketten összetartotok, de egy lánynak elsősorban az anyja segítségére van szüksége. Maga is így gondolja, Mr. Sanchez? A megszólított az egész rejtett veszekedés alatt azon gondolkozott, hogy a Grover City-i rablást a Newton-bandával igazán jól kitervelték. Az a két bamba ékszerész boldog lehetett, hogy az ellopott 100 000 dollárból 20 000 a mexicói árváknak jutott. De a kérdésre azért válaszolt a másik énje: — Én úgy gondolom, Mrs. Anderson, hogy egy gyereknek, fiú vagy lány, szeretet kell, lehetőség szerint mindkét szülőtől. — Ezért a válaszért aztán kapott is egy sokat sejtető, bizalommal teli pillantást Maggie-től. Érdekes — gondolta közben Sanchez —, hogy minden nő így néz, ha szerelmes. Cathie is mindig így nézett, aztán kiderült, hogy azért mégsem bízik benne annyira, mert közben a San Diegó-i maffiafőnökkel is futott. San Diego — a bankok városa, tele bemutatóra szóló kötvényekkel, olyan gazdagok nevére jegyezve, akik állítólag tejleadással szerezték a vagyonukat, és
