Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - HAGYOMÁNY - Gulázsi Aurélia: Az Erdélyi Helikon folyóirat indulásához vezető út (tanulmány)
HAGYOMÁNY mi, magyar fajú, magyar hitű és magyar nyelvű polgárai Romániának nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárságot fog nyerni. (.) Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája.(.) Ezt kiáltom és hinni akarom, hogy nem leszek mégsem pusztában kiáltó szó csupán.”9A röpirat megértésre talált, felrázta a bénult magyarságot. 1921. június 5-én több ezres tömeg gyűlt össze Bánffyhunyad piacterén, hogy meghallgassa a röpirat szerzőinek (Kós Károly, dr. Zágoni István, dr. Paál Árpád) gyakorlati programját. Kós Károly felhívása egy demokratikus politikai szervezet kiépítésére, visszhangra talált, s az egybegyűltek kimondták a kalotaszegi Erdélyi Néppárt megalakítását. Elnökének dr. Albrecht Lajos bánffyhunyadi ügyvédet, titkárának Kós Károlyt választották meg. 1922-ben a kolozsvári országos központi szervezet ennek a néppártnak kiegészített programjával és nevének Magyar Néppártra való módosításával tartotta alakuló közgyűlését. Az elnöki tisztére az egykori Kossuth-párti képviselő, a népszerű Kecskeméthy István lépett. Az új párt 1922-ben Vasárnap címmel képes politikai újságot is indított. A radikális tömegek megmozdulása a magyarság többi rétegét is aktivitásra serkentette. Ennek jele a Magyar Szövetség megalakulása 1921. július 6-án, melynek elnöke Jósika Samu báró lett. A Szövetség működését a hatóságok néhány hónap múlva felfüggesztették. A magyarság így egyelőre két politikai szervezetbe tömörül, Kós Károly Néppártjába és az 1922-ben alapított Magyar Nemzeti Pártba. A két párt 1922 decemberében Országos Magyar Pártban egyesült. Mivel a demokratikus követelmények szerinti reformálás eredménytelen volt,10 Kós Károly visszavonult, közéleti tevékenységét a kulturális területre összpontosította. A Kiáltó Szóban is már megfogalmazódott, hogy miért kell hangsúlyt fektetni a kultúrára: „Ezt a földet megtartani, erről a rögről nem mozdulni s itt a magyar kultúrát fejleszteni, parancsoló nemzeti kötelesség”1^ születő irodalom megszervezését a román hatalom sem akadályozta. A buzdításra újságírók, tanárok, hivatalnokok, mindenki, aki csak egy kis tehetséget is érzett magában, tollat fogott, az új helyzet aktív irodalmárrá tett mindenkit. Az Erdélyi Helikon megalakulásáig tartó időszakot joggal nevezte „hőskornak” Tolnai Gábor, hisz ez időszakban dúló irodalmi és világnézeti harcok, a hosszabb-rövidebb életű folyóiratok, irodalmi társaságok, kiadóvállalatok, ünnepségek, előadói körutak, mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy mint Kuncz Aladár írja: „(.) Az irodalmi fejlődés törvénye szerint, mindaz, amit itt Erdélyben az írók írtak, lassanként mozgalommá, állásfoglalássá alakult, amelyet megszoktak már egységesen, együtt kezelni. Van is ebben valami, mert hiszen Erdélynek majdnem valamennyi szépírója, ha nem is egy irodalmi irányban, de egy közös programban és szellemben egyesülni tudott a Helikon szabad keretei között,(.)”12 továbbá ahhoz, hogy „az Erdélyi Helikon tehát már első számában is nemcsak ígéret, hanem eredmény is”.13 A Helikon előtti irodalmi élet áttekintésében nem a kronologikus elvet fogom követni, hanem az erdélyi szellemi élet fejlődésének azon mozzanatait és képviselőit szeretném kiemelni, amelyek hozzájárultak a társaság, majd a folyóirat megalakulásához
