Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - KORTÁRS MAGYAR ÍRÓK - Cselényi László: Elfelejtett írók? (Tersánszky Józsi Jenő, Déry Tibor. Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Kodolányi János, Szabó Pál, Bibó István (miniportré)
Kortárs magyar írók Nem mindenkinek olyan lelkes persze a véleménye, mint Czine Mihályé. Szabó Pál, s általában a népi írók népszerűsége, ma a mélyponton van. S nemcsak azért, mert haláluk után általában csökken az írók népszerűsége, hogy aztán helyére kerüljön, ma, a rendszerváltás s a posztmodern korszakában, hanem azért is, mert a fiatal nemzedéknek alig van füle az egykori szegények szószólóinak szavaira. Logikus ez egyrészt, s mégsem érthető egészen. Különösen nem Szabó Pál esetében, aki ugyan sok selejtet termelt, ám a Czine-említette művek, s különösen a Talpalatnyi föld, bizonyos, hogy időtállónak bizonyul majd a jövőben is. „A legtöbb regénynek, ha mégoly bonyolult is, el lehet mesélni a cselekményét, A Talpalatnyi földdel a legjobb mesélő is zavarba jönne. Miről is szól? Kiről is szól?” — írja az újabb magyar irodalomtörténet kitűnő képviselője, Kenyeres Zoltán Egy regényszerkezet lehetőségei című tanulmányában. S így folytatja: „Ez a regény egy közösség életmódját ábrázolja, pontosabban fogalmazva: egy közösségteremtő életmódot elemez, egy nagy változás előtti pillanatban... a térből és időből kimetsz egy darabot, s megeleveníti egy magyar falu életét a két háború között... Ez az üzenet szabja meg aztán a művészi eszközöket, s alakítja ki autonóm módon a regény szerkezetét... e regény főhőse a falu mindennapi élete. A megszerkesztettség látszata, a konstruált rend, a mű alapvető céljával ellenkeznék” — írja az új nemzedék kritikusa. Bata Imre pedig emígy elmélkedik: ...könyvei őrzik minden színében, ízében, egész légkörében, legapróbb tárgyi részletében is a hajdani faluvilágot. Ez itt a magyar parasztregény hatalmas tömbökben; világkép, érzésvilág, kultúra. Hatalmas hagyomány. Dús emlékezet.” Bibó István „...arról van szó, hogy a magyar történelem utolsó száz esztendejének sorozatos katasztrófáiért, a magyar politikai fejlődés egyenletlenségéért, a magyar társadalmi értékrend és szellemi fejlődés szívósan, újból kiütköző egészségtelen vonásaiért a magyar alkat, a magyar jelleg valamiféle meghason- lását, megromlását tegyük felelőssé. Ahogyan Németh László felteszi a kérdést, meg kell találnunk, hogy »hol veszett el a magyar a magyarban«” — írja Bibó 1947-ben, immár legendássá vált hatalmas tanulmányában (Eltorzult magyar alkat, zsákutcás magyar történelem). S ez csak egyetlen tanulmány abból a néhány koalíciós évből (1945—1948). Mert ott van mellette a többi: A magyar demokrácia válsága, A kelet-európai kisállamok nyomorúsága és A zsidókérdés Magyarországon 1944 után). Mind e tanulmányok könyv alakban először nyugaton jelentek meg a hatvanas évek elején Szabó Zoltán gondozásában, s e sorok írója már a hatvanas évek közepén olvasta azokat Párizsban, ámulva e szellemi gazdagságon. Bezzeg az átlag magyar olvasó évtizedekig el volt zárva e kincs elől, hisz könyv alakban csak 1986-ban jelentek meg a Bibó-tanulmányok Magyarországon, hosszú évekkel szerzőjük halála után.
