Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - KORTÁRS MAGYAR ÍRÓK - Cselényi László: Elfelejtett írók? (Tersánszky Józsi Jenő, Déry Tibor. Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Kodolányi János, Szabó Pál, Bibó István (miniportré)
Kortárs magyar írók meg), s természetesen a Tamási-életmű csúcsa, az elbeszélések. A Magyar Ezeregyéjszaka, ahogy ugyancsak Féja elkeresztelte e rövid remekműveket. „Tamási költői hajlama novelláiban érvényesül a legszabadabban, a novella volt a terület, ahol szüntelen kísérletezett, és a legtöbbet merte. Elbeszéléseiben a képzelet az élet kezét fogja, a forró, tapintható valóság természetes mozdulattal hajlik álomba, az éjszaka útjai éppen annyira ismerősek, mint a nappal kitaposott ösvényei. Mégsem szakad ki az időből, ősi emlékek és korszerű mondanivalók egymást igazolják, tűnt kultúrák izenete csap föl, hogy eleven árammá váljék a mában” — írja Féja. Erdélyi csillagok, Új székely Antikrisztus, Ördögváltozás Csíkban, A legényfa kivirágzik, Rendes feltámadás, Helytelen világ, Rügyek és reménység, Erdélyi Társaság, Szegénység szárnyai, Világló éjszaka, Virágszál gyökere — csak néhány remekmű a rengeteg, ha nem is ezer, de több száz Tamási-novella közül. „Énlaka felett, a Firtos lova hátán, lehajtott fejjel elaludt a Gondviselés. A havasi faluk háta mögött az égnek egy zord gondolata beléhullott az erdők méhébe, s rá felzúgott a csend. S felébredtek a fák, a víz és minden ékessége a földnek” — így kezdődik az egyik legelső Tamási-remek, a Tüzet vegyenek. Kommentárt aligha kíván. így senki más nem tud novellát kezdeni, így senki más nem tud írni sem a magyar, sem a világirodalomban, csak Tamási Áron. Kodolányi János „Kilépett a sátorból, s a felkelő Nap felé fordulva, rövid, vaskos ujjait ég felé emelve néhány pillanatig csendesen állott... Lád nembéli Bese, a Sas, hetedízig- len ismert apák ivadéka, fiák és unokák nagytekintetű örege, a felakasztott Bülcsü közelije, az egész környék hatalmas ura, Bese apa, elvégezvén imádságát, lassú, megfontolt lépésekkel elindult, hogy körülnézzen szállásán.” A Pogány tüzek, Kodolányi egy negyvenes évek elején írott honfoglalás kori regénye kezdődik így, s az idézet híven tükrözi egyrészt az író problematikáját, másrészt nyelvezetét. Kodolányinak nem volt szerencséje sem a korával, sem az utókorával. A húszas évek nagy novelláit (Sötétség, Szép Zsuzska, Börtön) a harmincas évek középkori regényei (A vas fiai, Boldog Margit, fulianus barát) követik, s a Pogány tüzek. A Julianus barát, igaz, nagy siker, ám e nagy sikert hamarosan elsodorja a háború, aztán a rendszerváltás. 1945 után írott őstörténelmi (Vízözön, Új ég, új föld), s bibliai (Az égő csipkebokor, Én vagyok) regényei csak a hatvanas években jelennek meg, halála (1969) után pedig szinte teljes feledésbe merült. „Életében sokan és sokat bántották, s ő sem volt másokhoz kíméletes. Könyörtelensége és következetlensége, mely gyakran ideológiai mezbe öltözött, sok sebet, sérelmet, égető és indulatot fakasztott bántást okozott. Publicisztikai megnyilatkozásai gyakran ellentmondásosak, s az ő megítélése is gyakran szélsőséges. Könyvei magas példányszámban látnak napvilágot, rajongó olvasói vannak, de magatartásának megítélése mindmáig vitatott” — írja Tüskés Tibor a hetvenes években kiadott Kodolányi-monográfiájában.
