Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - KORTÁRS MAGYAR ÍRÓK - Cselényi László: Elfelejtett írók? (Tersánszky Józsi Jenő, Déry Tibor. Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Kodolányi János, Szabó Pál, Bibó István (miniportré)
Kortárs magyar írók magatartás, hanem inkább a kifejezési erő, a formai egyszerűség és sűrítettség, a nyelvi és szófűzési lelemény, a megjelenítési művészet tekintetében lehet várnunk a magyar líra múltjának és jelenének majdani örököseinél.” így gondolta ezt 1960-ban az akkori kultúrpolitika. Azóta kiderült: minden másként van. Szabó Lőrincet a mai irodalomtörténet éppen a nagy átmeneti költőként látja, a nagy Nyugat-nemzedék és a későbbi nemzedékek (Weöres- nemzedék, Pilinszkyék, s akár Tandori Dezső, Orbán Ottó) között. Kulcsár Szabó Ernő például 1945 utáni irodalomtörténetét, aligha véletlenül éppen Szabó Lőrinccel és Máraival kezdi. így hát alighanem jól sejtette költőnk, amidőn utolsó versének utolsó sorait leírta („Csak derűs órát veszek tudomásul”), hogy az ő jövője az utókorában lesz. „és felsóhajtok, gyógyíts meg, Zene, te, Mindenségé, édes üteme a fájdalomnak, Varázsfuvola, varázsjáték, te, tündér mámora hitnek, reménynek:, árnycsík a falon a nagy fényben, s a szívben nyugalom...” Tamási Áron „Abban a nevezetes ezerkilencszáz és huszadik évben, vagyis egy esztendőre rá, hogy a románok kézbe vettek minket, székelyeket, az én életemben mág külön is igen nagy fordulat állott bé. Akkor is Ábelnek hívtak engem; s ott laktunk Csíkcsicsóban, abban a nagy káposztatermelő faluban, a felcsíki járásban, éppen az Olt vize mellett.” így kezdődik az Ábel-trilógia első kötete, az Ábel a rengetegben, Tamási Áron, az erdélyi és az egyetemes magyar irodalom egyik legkülönb históriája, íródott pedig 1932-ben, amiből is egyértelműen kikövetkeztethető, hogy ez az ún. népi irodalom egyik legelső remeke. Csak évekkel követik majd Ábelt a Puszták népe, a Számadás, a Juliánus barát és a Talpalatnyi föld. „Tamási Áron szülőfaluja, Farkaslaka, a szőke Nyikó mentén húzódik, vasútállomása nincsen, Székelyudvarhelyről még kilométereken keresztül zörgött a szekér, mire elértük. Nem búslakodik éppen az Isten háta mögött, csak tisztes távolban az ország útjától, így eléggé zárt élet jutott néki, az pedig a hagyomány megmaradását és a belső légkör sűrűsödését jelentette, tehát fölötte alkalmas volt író teremtésére” — írja Féja Géza Tamási-monográfiájában. Az Ábellel vonult be az erdélyi magyar irodalom is az egyetemes magyar művelődésbe. Egészen pontosan az első kötet, mert ennek színvonala olyan magas volt, hogy a továbbiak nem tudták felülmúlni, ahogy a későbbi (s korábbi) Tamási-regények sem, a Szüzmáriás királyfi, a Czímeresek, a Jégtörő Mátyás, a Zöld ág és a Szirom és Boly. Kivételt csak az önéletrajzi regények (Szülőföldem, Bölcső és Bagoly, Vadrózsa ága) képeznek, az Énekes madár című színdarab (amely először a tornaijai Kazinczy Kiadónál jelent
