Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - KORTÁRS MAGYAR ÍRÓK - Cselényi László: Elfelejtett írók? (Tersánszky Józsi Jenő, Déry Tibor. Szabó Lőrinc, Tamási Áron, Kodolányi János, Szabó Pál, Bibó István (miniportré)
Kortárs magyar írók Abban a tanulmányban, melyet Szabó Lőrinc legutóbbi versválogatásának bevezetéséül írt, Illyés Gyula „életregénynek” mondja Szabó Lőrinc életművét, s arra is figyelmeztet, hogy a magyar regény — egyebek közt — a polgárság hiteles bemutatásával is adós maradt. Egy „magyar Gogol” elmulasztott feladataira Petőfi tájversei és zsánerképei figyelmeztetik Illyést, a kezdődő kapitalizmus magyar ábrázolásának ugyancsak elszalasztott lehetőségeit pedig a „két Arany” egy-egy versszakából olvassa ki — írja Sőtér István Szabó Lőrinc Összes verseinek utószavában. S így folytatja: „...Szabó Lőrinc életregénye a magyar értelmiség egy jelentős részének útját, válságait, kereséseit és drámáit úgy mutatja meg, ahogyan magyar regény még soha. És ugyancsak senki, a kortárs lírikusok közül.” Már a kortársak is figyelmeztettek persze Illyés minősítésének túlzó voltára. Hiszen az Arany halála óta eltelt időben élt és írt Ady, Babits, Kassák, Kosztolányi, József Attila és maga Illyés is, Szabó Lőrinc mellett, hogy lehetett volna hát komolyan venni kijelentését, hogy Szabó volt a legnagyobb. Egyet viszont mindenképpen jelez, azt, hogy költőnk helye igenis e legnagyobbak között van, vagy legalábbis kellene lennie. Szabó Lőrinc, ahogy már jeleztem, korán berobbant a magyar költészetbe, nem csak műfordítóként, lírikusként is. Első köteteit (Föld, erdő, isten, Kalibán Fény, fény, fény, A sátán műremekei) még a huszonegy-huszonhat esztendős ifjú írja. Ennek ellenére, eltekintve korának remekeitől, ezek az ifjonti kötetek jelentik költőnk életművének első nagy vonulatát. A harmincas-negyvenes évek gyűjteményei (Te meg a világ, Különbéke, Harc az ünnepért, Régen és most) a kezdő lendület után bizonyos visszaesést jeleznek. Alkalmasint összefüggésben van ez a költő jobboldali (egyesek szerint szélsőjobboldali) angazsáltságával. Tény, hogy negyvenöt után keményen kellett bűnhődnie (okkal, de inkább ok nélkül) ezért a magatartásáért, s megint csak Illyés volt az, aki megmentette őt a még keményebb bűnhődéstől. „Itt a bronz, a profil... Ki létrehívta, nem látta élve: mesteri kezét szívem keze vezette s régi kép — Igen, itt a mű, a kései, itt a még ifjú arc, éremmé alakítva; s néha elnézem: »Ilyen volt?« S: »Be szép!«” A mellőzöttség évei Szabó Lőrincnél is azt eredményezték, amit már oly sok más esetben. Remekművek létrehozását segítették elő. Nevezetesen a költő s az újabb magyar líra két nagy teljesítményét, a Tücsökzenét, és A huszonhatodik év című lírai rekviemet. Az egyik 1948-ban jelent meg, a másik ötvenhatban. Rajzok egy élet tájairól — ez a Tücsökzene alcíme, s ILlyés alkalmasint erre a kompozícióra gondol, amikor életregényről beszél. S valóban regényről van szó, versekben, illetve, A huszonhatodik év esetében, szonettekben elbeszélve (Lírai rekviem százhúsz szonettben). „Tragikus tépettségében, ellentmondásosságában, elfulladásaiban és fellob- banásaiban Szabó Lőrinc életműve újabb irodalmunk egyik legnagyobb, egyik legjelentősebb teljesítményeként áll előttünk — írja Sötér István. — De magányos útként is, melynek folytatását nem az eszmék, nem a költői
