Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - A 70 ÉVES DUBA GYULA KÖSZÖNTÉSE - Fónod Zoltán: Beszélgetés Duba Gyulával (beszélgetés)
A 70 éves Duba Gyula köszöntése alkotásokat kifogásolják! A művet alig vizsgálva, méretei, felületi jegyei és nyelvezete elegendőnek bizonyultak ahhoz, hogy hagyományosságban elmarasztalják. Mi erről a véleményem? Már szóltam a közösségi sors történelmi összefüggéseiről. Gyerekkorom faluvilágáról is beszéltem. Egyes regényeim számos tartalmi és formajegye ezzel adottnak is bizonyult! Miután nem metaforát írtam, hanem elbeszélő művet, ebből adódott a művek nyelvezetének karaktere. Ma úgy látom, az ívnak a csukák stílusa és lineáris kompozíciója még valóban nagyon „elbeszélőre” sikeredett, érzésem szerint az Örvénylő időben azonban már a szöveg gazdagabb asszociációkban, szimbólumokban és áttételességben, olyan szöveg mögötti tartalommal (is) bír, amely nem fogalmi értékű, hanem érzelmi és hangulati töltésű, metaforikus jellegű, és bizonyos értelemben metafizikai erővel hat. Első regényem a Szabadesés viszont annyira oldottan realista, hogy némi „jóindulattal” akár korai posztmodern műnek is nevezhetnénk. Mint ahogy a másik sorozatban, az Aszályban és az Álmodtak tengert-ben érvényesülő, ironikus szemlélet sem mutat egyértelműen a nagyrealista valóságlátás felé. Mindezzel csupán az ún. nagy realista irodalom körüli homályt és értékzavarokat kívánom érzékeltetni. Mert egyébként a kérdés és minősítés közelről sem annyira fontos számomra. Lehet olyan írói módszer, amely a részletes valóságjegyekre és tárgyi leíró pontosságra több súlyt fektet, mint ahogy egy másik módszer inkább a fogalmak sűrítő erejére épít, a gazdag képzettársítás ösztönvilágára hagyatkozik és előnyben részesíti a szimbolikus utalások és metaforikus részletek valóságfestő képességét. S hogy mi a hagyományos realista és újszerűen posztmodern? Kritikusa válogatja, nehezen tisztázható kérdés! Igazából nem is fontos. Az írónak semmiképp! Egyetlen jelentősége, hogy adott esetben irodalompolitikai érv lehet. Bár nehéz lenne megmondani, hogy miért és ki ellen?! Az egykori parttalanrealizmus-vitának alighanem egyetlen tanulsága maradandó: azért nem kívánatos, hogy a realizmus parttalan legyen, mert a hatalmi célszerűség ideológiával határolja körül! S az irodalompolitika a demokráciában sem ismeretlen, sőt...! * A Bovaryné vagy a Karenina Anna-szerű regénytípus vonzó és menő lehet szerinted a mai felgyorsult világban? Az eltűnt idő nyomában mi lehet az az új dimenzió, mely akár Proust sajátos eszközeit, valóságlátását visszaigazolhatja? — Nem meglepő, hogy a modern irodalom alapművei — Ulysses, Az eltűnt idő nyomában, A tulajdonságok nélküli ember, Varázshegy — terjedelmes, monumentális alkotások? Érdekes, a sikeres lektűrök (Danielle Steel művei például) úgyszintén „vastagok”. Egy irodalomtudós ismerősöm mondta, hogy ma már aligha olvasná el a teljes Ulyssest! A vaskos lektűröket pedig nemcsak a kirakatokban láthatjuk, hanem el is fogynak. A világklasszikusok terjedelmes műveit is olvassák ma is. Bizonyára kevesebben és kevesebbet olvasnak, mint azelőtt, de az irodalomnak még nem fogyott el a tere. Nem az olvasón múlik tehát, hanem az írón! Bizonyára el kell fogadnunk, hogy a mű teljesség legyen, akkor pedig ennek a teljességnek a kimunkálása az író dolga. A modern nyelvi iskolák és esztétikai áramlatok jelentős teret engednek a felületességnek, tudálékosságnak és kihívó kisszerűségnek, a rámenős középszernek. Az
