Irodalmi Szemle, 2000
2000/5-6 - ANKÉT - Somos Béla versei
Somos Béla versei csak te, csak én, ketten egyedül öleltük a bizonytalan jövőt szálkás pallót, amit Isten adott csak kibírjuk, ha egymást is öleljük tovább bírjuk, a másikunk ad erőt és értelmet a kapaszkodásnak ha fázunk is és fáj ujjunk hegye kótyagosan látjuk az eget arcunk egymás arcában látható és tudható, hogy egymásért vagyunk adnánk magunkat egymás életéért a másikért, ki mindig fontosabb míg átölelem hűlő testedet végtelen magánosságomat nem felel a kezemnek a kezed hajad, a szépet, ki fésüli meg hiába jönne csónak, kikötő nincsen idő, nincs meg az idő a hideg a csontunkig hideg csak tengerek vannak, csak tengerek és értelmetlen deszkadarabok még őrzöm (megőrzőm?) elnémult tekintetedet Rómában Annával Rómában akkor minden (pontosabban: majdnem minden) gyönyörűen a helyén volt Sohasem láttuk még és vélhettük — hiába szórjuk a pénzt a Trévi-kütba — sohasem látjuk többé a Colosseumot háromszor körbefutottuk mint a mesebeli legkisebb futók nem fogyó buzgalommal róttuk és faltuk Mózestől az Angyalvárig és vissza megérintettük a Szent Péter tér oszlopait, mint a léckerítéseket a gyerekek
